Szlovákia
Összefogott a túzok védelmében Szlovákia, Magyarország és Ausztria
A veszélyeztetett túzok védelméről szóló nyilatkozatot írt alá Magyarország, Ausztria és Szlovákia - tájékoztatta a TASR hírügynökséget a környezetvédelmi minisztérium kommunikációs osztálya.
Čaputová felhívást intézett az ENSZ Közgyűléshez, hogy összpontosítson a béke helyreállítására
1994 óta tavaly regisztrálták a világon a legtöbb olyan halálesetet, ami valamilyen konfliktus miatt történt. Ehhez jelentősen hozzájárult Oroszország több mint 570 napja tartó ukrajnai inváziója - mondta Zuzana Čaputová köztársasági elnök szerdán, az ENSZ Közgyűlés 78. ülésszakának általános vitájában, New Yorkban.
Az államfő nem gondolja, hogy veszélyben lenne Szlovákia jó hírneve a Vírus akció miatt
Zuzana Čaputová köztársasági elnök nem gondolja, hogy Szlovákia biztonsága vagy jó hírneve veszélybe kerülne a Vírus fedőnevű rendőrségi akció kapcsán.
Ódor: A következő kormánynak konszolidációs intézkedéseket kell hoznia
A következő kormánynak a bruttó hazai termék minimum 3%-ának, azaz évente a GDP 0,75 (század) %-ának megfelelő konszolidációs intézkedésekről kell döntenie, hogy egyenesbe hozza az állam gazdálkodását - jelentette be a szerdai kormányülést követően Ódor Lajos ügyvezető kormányfő.
Palkovič: Három ütemben szűkítjük a gyermek-ambulanciák hálózatát
Három ütemben szűkítik a gyermek-ambulanciák hálózatát. A hálózat módosításáról szóló rendeletet Michal Palkovič egészségügyi miniszter írta alá, és október 1-jén lép hatályba.
Ódor: Egyelőre semmi sem indokolja, hogy változtatásokat tegyünk a katonai hírszerzés jelenlegi vezetésében
Az új kormánynak szisztematikusabban kell foglalkoznia a katonai hírszerzéssel, nem csak a személyi változások szintjén. Ódor Lajos miniszterelnök ezt a szerdai kormányülés után nyilatkozta, arra reagálva, hogy a NAKA kedden őrizetbe vette a katonai hírszerzés két volt igazgatóját.
Így reagáltak a pártok arra, hogy második próbálkozásra sem sikerült megnyitni az illegális migráció miatt összehívott rendkívüli partlamenti ülést
Már nincs értelme újabb rendkívüli parlamenti ülést indítványozni az illegális migráció kérdésében - jelentette ki Robert Fico, a Smer-SD elnöke, miután szerdán második próbálkozásra sem sikerült megnyitni a pártja által kezdeményezett ülést.
Az ukrán termények behozatalának további korlátozásával Pozsony Brüsszel és Kijev rosszallását egyaránt kivívta
Magyarország, Lengyelország és Szlovákia saját hatáskörben döntött arról, hogy továbbra korlátozza az ukrán termények behozatalát.
A Szlovák Orvosi Kamara belső viszályokkal küzd
A Szlovák Orvosi Kamarában nézeteltérsek vannak a működési problémák megoldására, jelentette be szerdán (szeptember 20-án) Pavel Oravec a kamara vezetője.
Nem sikerült megnyitni a parlament rendkívüli ülését
A parlament nem fog tárgyalni rendkívüli ülésen a szlovák-magyar határ ellenőrzéséről. Szerdán (szeptember 20-án) második alkalommal sem jelentkezett be elég képviselő, így a törvényhozás nem volt határozatképes. Juraj Blanár a parlament alelnöke ezért lezárta az ülést.