Na hlavný obsah

Parlament

Folytatja ülését a parlament
Otthon

Folytatja ülését a parlament

A szlovák parlament megkezdte aktuális ülésének hetedik tárgyalási napját, amelynek középpontjában több közlekedési minisztériumi törvényjavaslat áll.

Időbeli korlátokat szabott a parlament az egyes jogszabályok vitájánál
Otthon

Időbeli korlátokat szabott a parlament az egyes jogszabályok vitájánál

12 és fél órában korlátozta a parlament a Polgári Törvénykönyv módosításának kedden kezdődött vitáját, a tervezetet az igazságügyi tárca terjesztette a törvényhozás elé.

Elfogadta a szabálysértési törvény módosítását a parlament
Otthon

Elfogadta a szabálysértési törvény módosítását a parlament

A parlament elfogadta a szabálysértési törvény módosítását, amely emeli a pénzbírságok mértékét, és új szankcióként bevezeti a kisebb közösségi munkát is.

Alkotmánymódosítási javaslatok a magyar parlamentben
Külföld

Alkotmánymódosítási javaslatok a magyar parlamentben

A magyar Országgyűlés megkezdte az alkotmány tizenhatodik módosításának vitáját, amely korlátozná a miniszterelnöki mandátum maximális idejét nyolc évre.

Folytatódik a vita a családjogi törvény módosításáról a parlamentben
Otthon

Folytatódik a vita a családjogi törvény módosításáról a parlamentben

Szerdán folytatódik a vita a parlamentben a családjogi törvény módosításáról. A képviselők két javaslatot tárgyalnak: az egyik a minimális tartásdíj emelését célozza, a másik pedig lehetővé tenné, hogy parlamenti képviselők is összeadhassanak párokat.

Megszakadt a parlamenti ülés, Gašpar kiutasította Hlinát az ülésteremből
Otthon

Megszakadt a parlamenti ülés, Gašpar kiutasította Hlinát az ülésteremből

Megszakadt a parlamenti ülés, Tibor Gašpar (Smer), a parlament alelnöke kiutasította az ülésteremből Alojz Hlina (SaS) ellenzéki képviselőt. Gašpar azt állította, Hlina megsértette az eljárási rendet azzal, hogy sértő feliratú trikót visel.

Magyar az új parlament első ülésén: Megszüntetjük a politikusok kiváltságait
Külföld

Magyar az új parlament első ülésén: Megszüntetjük a politikusok kiváltságait

A Tisza párt, amely az áprilisi választások után alkotmányos többséget szerzett az országgyűlésben, első lépései között a politikai kiváltságok megszüntetését tűzte ki célul. Ezt kedden, a parlament első rendes ülésének nyitóbeszédében mondta Magyar Péter miniszterelnök.

Megalakul az új magyar parlament – de teljesíthető-e a rendszerváltás ígérete?
Külföld Audio

Megalakul az új magyar parlament – de teljesíthető-e a rendszerváltás ígérete?

Elszámoltatás, vagyonvisszaszerzés, uniós források – Schiffer András elemzi az új kormány kihívásait.

Btk.-módosítást nyújtott be parlamentbe a Slovensko mozgalom
Otthon

Btk.-módosítást nyújtott be parlamentbe a Slovensko mozgalom

A Slovensko mozgalom parlamenti képviselői azt javasolják, hogy töröljék el a Büntető törvénykönyvből a második világháború utáni békerend tagadásának bűncselekményét.

Megkezdődött az új összetételű magyar parlament alakuló ülése
Külföld

Megkezdődött az új összetételű magyar parlament alakuló ülése

10 óra után kezdetét vette az új összetételű magyar parlament alakuló ülése. amelyet Sulyok Tamás köztársasági elnök nyitott meg, ami után a képviselők elénekelték a Himnuszt.

Legolvasottabb