Na hlavný obsah

Parlament

Ebben az évben eddig 51 törvényt fogadott el a szlovák parlament
Otthon

Ebben az évben eddig 51 törvényt fogadott el a szlovák parlament

Ebben az évben eddig 51 törvényt fogadott el a szlovák parlament, ebből 13-at gyorsított jogalkotási eljárásban.

Harmincnapos határidőt adott a parlament megalakítására a koszovói alkotmánybíróság
Külföld

Harmincnapos határidőt adott a parlament megalakítására a koszovói alkotmánybíróság

Harminc napon belül meg kell alakulnia a koszovói parlamentnek, ellenkező esetben újabb választásokat kell kiírni – döntött a koszovói alkotmánybíróság, azt követően, hogy a törvényhozásnak a 37. próbálkozás után sem sikerült megalakulnia.

Lezárult a parlament 35. ülésszaka, szeptemberben folytatják a képviselők
Otthon

Lezárult a parlament 35. ülésszaka, szeptemberben folytatják a képviselők

Richard Raši házelnök a megtárgyalni való pontok „kifogyására” hivatkozva szerdán berekesztette a parlament 35. ülésszakát, a képviselők csak a nyári szünetet követően, előreláthatóan szeptember 9-én térnek vissza a parlamentbe.

Nem fogadták el az ügyészek járadékáról szóló törvény módosítását
Otthon

Nem fogadták el az ügyészek járadékáról szóló törvény módosítását

Újból szavaztak róla, de nem hagyták jóvá a parlamenti képviselők az ügyészekről és az ügyészségi munkatársakról, valamint a főügyész járadékáról szóló törvény módosítását.

Kedden délután szavaznak a szlovák alkotmány módosításáról
Otthon

Kedden délután szavaznak a szlovák alkotmány módosításáról

Hétfő éjjel lezárult a vita a szlovák parlamentben az alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslatról. A Smer képviselője, Zuzana Plevíková az utolsó felszólalásban módosító indítványt terjesztett be, amely szerint a törvény csak november 1-jén lépne hatályba.

Elkezdődött a parlamentben az alkotmánymódosító javaslat vitája
Otthon

Elkezdődött a parlamentben az alkotmánymódosító javaslat vitája

Megkezdte mai ülését a parlament, elsőként a vita egyik legmegosztóbb pontjával foglalkoznak a képviselők, a kormány által benyújtott alkotmánymódosító javaslattal. A vitába 33 képviselő jelnetkezett be.

Elnapolta a tranzakciós adó eltörléséről szóló rendkívüli ülést a törvényhozás
Otthon

Elnapolta a tranzakciós adó eltörléséről szóló rendkívüli ülést a törvényhozás

Szeptember 9-re halasztották a koalíciós képviselők a tranzakciós adó módosításáról szóló törvénytervezet vitáját. A parlament 37. rendkívüli ülésén az ellenzék a tranzakciós adó megszüntetését szerette volna elérni.

Emelkedik az oktatásban dolgozók bére – döntött a parlament
Otthon

Emelkedik az oktatásban dolgozók bére – döntött a parlament

Emelkedni fognak az oktatásban dolgozók bérei. Emellett a pedagógiai és szakmai alkalmazottak a teljesítményük és munkájuk minősége vonatkozásában a bérükön felüli javadalmazásban is részesülhetnek - döntött a parlament.

Tovább tárgyal a parlament
Otthon

Tovább tárgyal a parlament

A parlamenti képviselők kedden a Szlovákia 2025-ös haladási jelentéséről vitáznak. A pénzügyminisztérium által összeállított jelentés szerint a kormány célja továbbra is az államháztartási hiány fokozatos csökkentése a GDP három százalékára.

A bizottság még tárgyalni fog a mellszobor szállításáról
Otthon

A bizottság még tárgyalni fog a mellszobor szállításáról

A parlament kulturális és médiabizottsága még foglalkozni fog Cecília Gonzaga mellszobrának szállításával. A képviselők megszakították a bizottság csütörtöki rendkívüli ülését, de folytatják majd az aktuális parlamenti ülésen.

Legolvasottabb