Egészségügy
A fogorvosok szerint hiányosak az eZdravie adatai, röntgenképek is kellenének a rendszerbe
A Szlovák Fogorvosi Kamara szerint még mindig hiányosak az eEgészség vagyis az eZdravie rendszer adatai, mert sok fogorvos nincs csatlakozva, vagy nem tud röntgen- és CT-felvételeket feltölteni.
A gazdaságitól az egészségügyi tárcához kerülnek át a kábítószer-prekurzorokkal kapcsolatos hatáskörök
A gazdaságitól az egészségügyi minisztériumhoz kerülnek át a jövő év januárjától a kábítószer-prekurzorokkal kapcsolatos hatáskörök. Ez a kábítószer-prekurzorokkal kapcsolatos államigazgatási szervekről szóló törvény módosításából következik, amelyet szerdán fogadott el a parlament.
Kamil Šaško bemutatta a gyógyszerekhez való jobb hozzáférést célzó módosításokat
Kamil Šaško egészségügyi miniszter bemutatta a gyógyszerpolitikai törvénymódosítás tervezetét.
A ŠÚKL figyelmeztet: az öngyógyítás legfeljebb hét napig tarthat
Az öngyógyítás csak enyhébb betegségek – például megfázás, köhögés, fej- vagy izomfájás, illetve gyomorégés – esetén javasolt, és nem tarthat tovább hét napnál – hívta fel a figyelmet a gyógyszerfelügyeleti hivatal, a ŠÚKL.
LOZ: Több százmillió euró tűnhet el az egészségügyből – azonnali kormányzati lépésekre van szükség
Az Orvosszakszervezeti Szövetség rendkívüli kormányülést követel az Állami Számvevőszék áprilisi megállapításai miatt, amelyek súlyos problémákat tártak fel az egészségügy finanszírozásában.
Tavaly közel ötmillió csomag antibiotikumot váltottak ki Szlovákiában
Tavaly közel ötmillió csomag antibiotikumot váltottak ki Szlovákiában – derül ki a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ adataiból.
Csökkent az alkoholbetegek száma, de attól még népbetegség az alkoholizmus
Hol van most és hova tart társadalmunk az alkoholizmus problémájának kérdésében?
Dr. Novotný: a választók felelőssége az orvosi rendelők átláthatatlan díjszabása
Az egészségügyi miniszter rendet tenne a szakorvosi rendelőkben fizetendő illetékek ügyében.
Némileg nőtt az egészségügyben dolgozók száma
2009 óta nem dolgozott ennyi orvos a szlovák egészségügyben, mint tavaly, derül ki az Egészségügyi Információk Nemzeti Intézete felméréséből.
A korábbi évek átlagának többszörösére nőtt a sárgaságos esetek száma az ország déli részén
A tavalyi év azonos időszakához képest megháromszorozódott a sárgaságos esetek száma Nagyszombat megyében.