Na hlavný obsah

Arc-Más: Cseh Tamás és Cseh Ishiguri Hiromi

Cseh Tamás brácsaművésszel és Cseh Ishiguri Hiromi zongoraművésszel zenéről, közös életről, két különböző kultúra találkozásáról és művészi pályájukról beszélgettünk.

Foto: atempo.sk

Szonátázás közben kerültek közel egymáshoz. Így mondják zenészkörökben, amikor két muzsikus együtt próbál, játszik egy szonátát. Cseh Tamás és a japán származású Cseh Ishiguri Hiromi akkoriban a pozsonyi Zeneművészeti Főiskola hallgatói voltak, és Schubert Arpeggione-szonátáját próbálták együtt. Később, már házaspárként, a művet közös lemezükön is rögzítették.

Cseh Ishiguri Hiromi Japánban kezdte zenei tanulmányait, majd Pozsonyban, Marián Lapšanský professzor osztályában folytatta zongoratanulmányait. Előadóművészi munkája mellett – édesanyja példáját követve – zongoratanárként is dolgozik.

Cseh Tamás Nagymegyeren nőtt fel, és már kisgyermekként vonzotta a hegedű. Később a Pozsonyi Konzervatóriumban, majd a Zeneművészeti Főiskolán tanult, jelenleg a Szlovák Nemzeti Színház zenekarának első szólóbrácsása. 2020-ban létrehozta a Duna Menti Kamarazenei Fesztivált, az utóbbi években pedig karmesterként és zeneszerzőként is egyre aktívabb.

Az Arc-Más portrésorozatban arról beszélgettünk velük, hogyan formálta őket a zene, mit jelent két muzsikus közös élete, hogyan fér meg egymás mellett szakma és család, és mit hozott kapcsolatukba az, hogy két nagyon különböző kultúrából érkeztek. Szó esett arról is, mit jelent mindez a színpadon és a hétköznapokban.

Cseh Ishiguri Hiromi magyar hangja Reiter Éva volt.

Cseh Tamással és Cseh Ishiguri Hiromival Jakubecz László beszélgetett az Arc-Más portrésorozatban, a Nappali 2026. október 7-i adásában.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban