audio
Jó tábornak nem kell fillér
A HaTuMa 163. adásának a témája a múlt héten befejeződött Gombaszögi Nyári Tábor és a héten elstartoló Bálványosi Nyári Szabadegyetem Tusványoson.
Trump most Obamát „vette elő”, hazaárulást emleget
Donald Trump amerikai elnök a hazaárulás vádját sütné meg Barack Obama volt elnökre.
Ukrajnai helyzetkép a háború árnyékában
Az orosz-ukrán tárgyalások újabb fordulójára került sor szerdán Isztambulban, amelyhez azonban a szakértők nem fűztek túl nagy reményeket.
A lengyel minisztercserék önmagukban nem javítanak Tuskék megítélésén
Tusk átalakította kormányát – távozhat is? Mit hoz az új elnök, Nawrocki érkezése?
Mit nyújt a gyerekeknek a füleki műszaki óvoda?
Több műszaki óvoda működik, céljuk a gyerekek kézügyességének fejlesztése.
„A legjobb ötleteim úszás közben jutottak eszembe“ – beszélgetés Eszéki Erzsébet kulturális menedzserrel
Eszéki Erzsébet kulturális háttérmunkája nélkül sok művészeti esemény meg sem valósulna.
Új EP, klipforgatás és váratlan helyzetek – Totalica a Nappaliban
A Totalica zenekar tagjai voltak a Nappali vendégei, akiket Gasparik Maja nemcsak a zenei újdonságokról kérdezte, de arról is, hogyan kezelik a váratlan helyzeteket.
Szintlépés vagy lemaradás
Mesterséges intelligencia, jog és oktatás
Szavazati jogot kapnának a 16 éves brit fiatalok
A brit választójogi reform messze túlmutat egy egyszerű számhatáron.
Németországban megtilthatják a közösségi média használatát a 16 évnél fiatalabbaknak
A közösségi média és a fiatalok kapcsolata nemcsak technológiai, hanem társadalmi, oktatási és etikai kérdés is.