A nyeretlen komáromi csapat a KFC-stadionban hiába volt kezdettől fogva fölényben, helyzeteit elpuskázta, s 1:0-ára kikapott a rózsahegyi együttestől, a tabellán pedig lecsúszott az utolsó, 12. helyre. A három pontot érő gólt a 20. percben a cseh Vojtěch Hranoš szerezte. Magára talált a címvédő Slovan: a korábbi mérkőzéseken bukdácsoló 4. pozsonyiak a Spartak-stadionban, közel 17 000 néző előtt könnyedén győzték le 3:0 arányban a 2. helyen tanyázó, nagy rivális nagyszombati együttest. A 19. percben Rahim Ibrahim szerezte a kékek vezető gólját. Negyed órával később Adam Griger növelte az előnyt. A 81. percben a duplázó Ibrahim állította be a végeredményt. A minden tekintetben jobb Slovan ilyen arányban is megérdemelten nyerte a rangadót. A sok hibával, elképzelés nélkül játszó Trnava még a becsületgólt sem tudta megszerezni. Pedig volt egy-két ígéretes helyzete, de Dominik Takáč, a pozsonyiak kapusa, aki korábban a nagyszombatiakat erősítette, több ízben is bravúrral hárított.
A sereghajtó trencséniek – négy vereség után ‑ új vezetőedzővel, Marek Ďanovskýval 2:0-ára nyertek Szakolcán. A vendégek már a 9. percben Lukáš Mikulaj 11-es góljával vezetést szereztek, négy perccel később Eynel Soares is betalált. Vasárnap 15.30-tól bonyolítják le a Banská Bystrica‑Podbrezová és a Michalovce‑Košice, 18 órától pedig a Žilina‑DAC találkozót. (Pátria Rádió)