Otthon
Matovič támadásai miatt az SaS nem vesz részt a koalíciós tanács ülésein
„Az SaS ismét úgy döntött, hogy Igor Matovič pénzügyminiszter folyamatos támadásai miatt nem vesz részt a koalíciós tanács ülésein” – tájékoztatott Ondrej Šprlák, a párt szóvivője.
Hatodik alkalommal rendezik meg a Felvidéki Vágtát Dunaszerdahelyen
Hatodik alkalommal rendezik meg szombaton a Felvidéki Vágtát Dunaszerdahelyen, ami az októberben Budapesten megvalósuló Nemzeti Vágta előfutama.
A következő választási időszakban is 40 képviselője lesz a Nagyszombat Megyei Önkormányzatnak
A következő választási időszakban is 40 képviselője lesz a Nagyszombat Megyei Önkormányzatnak, erről tegnap szavazott a képviselő-testület.
Nem halad a ligetfalui villamosvonal folytatása
A magisztrátus hibája lesz, ha nem készül el határidőre a ligetfalui villamosvonal folytatása
A kormányfő szerint közelebb kerültek a családok a jövő évtől esedékes állami támogatáshoz
A parlament tegnap felülírta Zuzana Čaputová köztársasági elnök vétóját a gyermekek szabadidejének finanszírozásáról szóló jogszabály, az ún. családbarát törvénycsomag ügyében.
Gröhling: Matovič nem terjesztette be a pedagógusfizetésekről szóló javaslatot
„Igor Matovič pénzügyminiszter nem terjesztette be a szerdai kormányülésen a pedagógusfizetések emeléséről szóló törvényjavaslatot” – közölte Branislav Gröhling oktatási miniszter a közösségi hálón.
Naď: Szlovákia újabb haditechnikát adhat Ukrajnának
A védelmi miniszter egy feltételhez köti a haditechnika szállítását.
Matovič állítja, az SaS lepaktált az ellenzékkel
A pénzügyminiszter arról beszélt, hogy a koalíciós partnerük egyességet kötött a Republikával és a Smerrel a szavazás előtt.
Budaj kész szabályozni a medvék számát, akár háromszáz állatot is kilőhetnek évente
Akár az idei szezonban megindulhat a medve populáció gyérítése.
A jövő évtől szigorodnak a jogosítvány megszerzésének feltételei
Digitalis formában lesz elérhető a vezetői engedélyhez szükséges alkalmassági vizsga.