Ezt Robert Fico (Smer-SD) kormányfő jelentette be a kormány szerdai ülése után. Az Európai Unió idén júniusban fogadta el azt a rendeletet, amely kivonja az új genomikai technológiákkal (NGT) előállított, genetikailag módosított növényeket a GMO-kra vonatkozó eddigi szabályozás alól.
„Ez a rendelet hatalmas tiltakozást váltott ki, mivel lényegében azt mondta ki, hogy »minden rendben van«, és nincs miért aggódnunk. Erre semmilyen bizonyíték nincs, nem tudjuk, milyen hatással lehet ez az emberekre“ – jelentette ki a miniszterelnök.
„Úgy döntöttünk, hogy pert indítunk a rendelet ellen“ – tette hozzá. Az elfogadott rendeletet Richard Takáč (Smer-SD) földművelésügyi miniszternek címzett felhívásban utasította el több szervezet.
Köztük a Szlovák Tudományos Akadémia, korábbi miniszterek, valamint számos jelentős szervezet, mint például a Szlovák Méhészszövetség, a Greenpeace Szlovákia, a Szlovák Vadászati Szövetség, a Mi vagyunk az erdő (My sme les), a Szlovák Pékek, Cukrászok és Tésztafélék Gyártóinak Szövetsége, a Takarmánygyártók, Raktározók és Kereskedelmi Vállalatok Szövetsége, a Szervestrágya-gyártók Szövetsége, az Agro-ekofórum, az Ekotrend, valamint a Szlovákiai Vidéki Parlament. A felhívás aláírói szerint az új szabályozás sérti az EU elővigyázatosság elvét, a fogyasztói jogokat, és ellentétes néhány nemzetközi megállapodással is.