A listavezető Felcsút Németh András góljával 1:0-ára győzött az Újpest otthonában. A lila-fehérek idénybeli ötödik hazai mérkőzésükön is hátrányba kerültek, de míg a Debrecen, a Vasas és a Zalaegerszeg ellen sikerült a fordítás, illetve az MTK ellen az egyenlítés, szombaton este első vereségüket szenvedték el a Megyeri úton. A felcsúti együttes az eddig megszerzett 21 pontjából 15-öt idegenben gyűjtött be. A címvédő Győr a montenegrói Viktor Djukanovics duplájával 2:1-es győzelmet aratott a Paks vendégeként. Az ETO ezzel megőrizte idegenbeli veretlenségét, míg a házigazda tolnaiak két siker után veszítettek pontokat. A Paks rossz sorozata az ETO-val szemben most sem szakadt meg, ugyanis több mint 12 éve, 2014 júliusában tudta legutóbb legyőzni a győri riválist. Az élvonalba 2024 nyarán visszatért ETO azóta három döntetlen mellett most negyedszer verte meg a Paksot. A sereghajtó Honvéd 1:0-ára győzött a Nyíregyháza otthonában. A találkozó előtt a kispestiek idegenben nyeretlenek voltak, míg a házigazdák nem kaptak ki saját közönségük előtt. Bódog Tamás együttese jól kezdte a szezont, de most már hat forduló óta nyeretlen az NB I-ben. A Honvéd – amely ezzel a sikerrel elmozdult a sereghajtó pozícióból – tíz év után győzelemmel tért vissza a szabolcsi megyeszékhelyre, ahol 1981 óta csupán a negyedik sikerét aratta.
A vasárnapi műsor ‑ 15.30: Debrecen-Zalaegerszeg; 18.00: Kisvárda‑Ferencváros.