
A tízezres nővérhiány enyhítésére az egészségügyi minisztérium a képzés teljes átalakításával próbál új szakembereket vinni a rendszerbe. Szeptembertől hat egészségügyi középiskolában kísérleti jelleggel elindul az úgynevezett 1+4-es modell: a diákok a kilencedik osztály után egy általános képzést nyújtó tizedik évfolyamot végeznének el, majd ezt követi négy év szakmai képzés.
A minisztérium ettől azt reméli, hogy több fiatal választja majd a nővéri pályát. A nővérkamara ugyanakkor attól tart, hogy valódi megoldások helyett az állam a diákokon kísérletezik. A szakmai szervezet szerint hiába képeznek gyorsabban több embert, ha a túlterheltség és a nehéz munkakörülmények miatt ezek a fiatalok később úgyis elhagyják a pályát.
A nővérképzés jelenlegi helyzetéről és az új modell várható hatásairól Miklós Beátával, a Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola igazgatójával beszélgetett Kálmán Norbert a szerdai Reggeliben.