
Terézváros, Erzsébetváros, Józsefváros, Ferencváros és a XIII. kerület vezetője már júliusban együttes levélben kereste meg a kabinetet, miután a belvárosi utcákon nappal is egyre több panasz érkezett olyan bódult emberekről, akik alig voltak maguknál.
Első lépésként a kormány 30 napos intenzívebb rendőri ellenőrzést rendelt el, majd augusztus végén Pósfai Gábor belügyminiszter öt intézkedés elfogadásáról adott tájékoztatást a kerületvezetőknek: 19 állandó és 90 visszatérő fővárosi helyszínen koncentrált rendőri jelenlét lesz, napirendre került a fővárosi rendvédelmisek bérpótléka, továbbá az önkormányzatok hatósági jogosítványokat kaphatnak a dohányboltok éjszakai nyitvatartásának korlátozására.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Belügyminisztérium adatai szerint országosan körülbelül kilencezer rendőr hiányzik, ebből több mint kétezer Budapestről. Ugyanakkor az utcai helyzetet nem csupán közbiztonsági gondok alakítják: szerepet játszik benne a szerhasználat, a pszichiátriai ellátatlanság és a súlyos szociális problémák is.
A budapesti utcákon érzékelhető valós állapotról, valamint annak egészségügyi és szociális hátteréről Dr. Zacher Gábor toxikológussal, mentőorvossal Kálmán Norbert beszélgetett a Pátria Rádió Reggeli című műsorában.