
Azt írták róla, hogy az egyetlen olyan amerikai volt, akit az egész ország szeretett. A héten elhunyt Dolly Partonra emlékezünk most egyik filmjével, és annak legendás slágerével. Polák Zsókát hallják.
Apró fácskákkal, azaz bonsajokkal népesül be a pozsonyi vár egyik terasza szeptember 26-án és 27-én. A kiállítás két napig lesz látogatható és a Pozsonyi Bonsai Klub megalakulásának 40. évfordulóját ünneplik vele . De hogy a szervezők fokozzák az élvezeteket, ugyanazon a hétvégén Negyeden is hasonló volumenű nemzetközi kiállítás nyílik – immár 4. alkalommal. A két szervezőt Vágner Andrást, a Szlovákiai Bonsai Asszociáció elnökét és Gurabi Gergelyt, elnöksági tagot Csenger Ferenc kérdezte a részletekről, illetve először arról, hogy mi is a bonsai meghatározása?
Gyulai Líviuszról, a mágusról hallják Melaj Erszébet írását, amelyet Bárdos Ágnes olvas fel.
Steinkohl Erika magyar színésznő a Budapesti Operettszínház stúdiójában végezte tanulmányait. Pályáját 1993-ban a Békéscsabai Jókai Színházban kezdte, amelynek tizennégy éven át volt társulati tagja, később pedig szabadúszó művészként folytatta pályáját. Zenés színházi tapasztalata jelentős: német nyelvű operettprodukciókkal Németországban, Ausztriában, Svájcban, Hollandiában és Dániában is turnézott, valamint a Hair angol nyelvű előadásával is szerepelt külföldön. Vendégművészként többek között a Pesti Magyar Színház, a Miskolci és a Szegedi Nemzeti Színház, a Vörösmarty Színház, a Veszprémi Petőfi Színház és a Turay Ida Színház produkcióiban is láthatta a közönség. A televíziónézők az Aradi–Varga Show állandó szereplőjeként is ismerhetik, emellett műsorvezetőként is dolgozott az Újpest Televízióban. Kossár Georgina beszélgetése.