
A tomboló hőség és az aszály miatt a mezőgazdasági szereplők egyre hangosabban figyelmeztetnek: megfelelő öntözés nélkül az egész ágazat jövője veszélybe kerülhet. Az öntözési infrastruktúra azonban az elmúlt években karbantartás és fejlesztések hiányában jelentős részben tönkrement, az állam pedig most kapkodva keresi a megoldást az egyre égetőbbé váló problémára. A segítség egy váratlan helyről, az Egyesült Arab Emírségekből érkezhet – a két ország kapcsolata az elmúlt években látványosan erősödött, amit jól jelez, hogy az emírségek elnöke alig két hete Pozsonyban járt a párbeszéd folytatása céljából.
A tervek szerint egy arab hátterű cégcsoport vállalhatja magára a leromlott állapotú öntözőrendszerek felújítását. Bár első hallásra pozitívnak tűnhet, hogy akad befektető, aki egy csapásra megoldaná a problémát, a szakértők több kockázatra is felhívják a figyelmet. A mezőgazdaság az elmúlt években a visszaélések egyik melegágyává vált, a különféle támogatások kétes felhasználása pedig hozzájárult ahhoz, hogy az ágazat mai, súlyos helyzetbe került. Kérdéses, hogy az öntözőrendszerek kiépítése után az öntözhető földterületek elosztásánál valóban átlátható verseny alakulhat-e ki, illetve hogy egy ilyen befektetés hogyan alakítaná át a jelenlegi piaci egyensúlyt. Felmerül az is, hogy az alkotmányos vízkészlet-védelemre hivatkozó ellenérvek a jelen esetben mennyire állnak szilárd jogi alapokon, valamint hogy a fejlemények miként helyezik új megvilágításba a korábbi földelkobzási ügyeket is. A szakértők szerint kulcskérdés, hogy minden, a vízgazdálkodást és a termőföldeket érintő megállapodás teljes átláthatóság mellett szülessen meg.
A részletekről Bugár Viktor ingatlanjogásszal beszélgetett Tilajcsík Dóra a pénteki Reggeliben.