A Dunaszerdahelyi Járási Tűzoltó-parancsnokság négy tagja, Csóka György, Dudás József, Kláris Attila és Süke Attila voltak Gasparik Maja vendégei a Nappali stúdiójában. A beszélgetésnek azonban volt egy korábbi találkozásból született előzménye: néhány héttel korábban egy tűzoltóversenyen találkoztak, ahol Maja a helyszínen beszélgetett velük. Akkor született meg az ötlet, hogy a versenyhelyzet után egy nyugodtabb környezetben, a stúdióban is folytatják a beszélgetést.
Ezúttal nem a bevetések és a verseny voltak a középpontban, hanem az, mi történik a riasztásokon túl, és kik azok az emberek, akik az egyenruha mögött vannak.
A beszélgetés egyik fontos gondolata az volt, hogy a tűzoltók nem szeretnének hősökként tekinteni magukra. Sokkal inkább példaképek szeretnének lenni, akik akkor segítenek, amikor szükség van rájuk. A segítségnyújtás számukra a hivatásuk része, és bár nem várnak érte külön köszönetet, egy-egy őszinte visszajelzés mégis sokat jelent számukra. Feltölti őket, és erőt ad a folytatáshoz.
Szóba került az is, hogy kit tartanak ők hősnek. Válaszuk szerint sokszor éppen azokat az embereket, akik egy tragédia után képesek felállni, továbbmenni, és újrakezdeni az életüket.
A beszélgetés így hamar túlmutatott magán a tűzoltó-hivatáson. Szó esett felelősségről, segítségnyújtásról, emberi tartásról, a visszajelzések erejéről és azokról a pillanatokról is, amelyek egy-egy nehéz nap után emlékeztetik a tűzoltókat arra, miért érdemes ezt a munkát végezni.A teljes beszélgetésből az is kiderül, mi történik a riasztások és a bevetések között, és mit visznek magukkal a tűzoltók egy-egy nehéz eset után.
