Szlovákia
Nagyszombati Covid-osztályon 107 embert ápoltak az év eleje óta
A legfiatalabb egyhónapos, a legidősebb beteg pedig 90 éves volt az osztályon.
Több mint 15 000 pozitív esetet mutattak ki PCR-tesztek
A vizsgált minták 45 százaléka mutatta ki a Covid-fertőzést.
Az omikron vírusvariánssal fertőzött betegek kezelésének lehetőségeit vizsgálja az egészségügyi minisztérium
Az egészségügyi minisztérium azt vizsgálja, kaphatnak-e monoklonális antitest-kezelést az omikron vírusvariánssal fertőzött betegek.
Pozsonyban emlékművet állítanak Ján Kuciaknak és menyasszonyának, Martina Kušnírovának
Emlékművet állítanak Ján Kuciaknak és menyasszonyának, Martina Kušnírovának a fővárosi SNP téren – jelentette be pénteken Kristián Čekovský, a parlament kulturális és médiabizottságának elnöke.
A kiválasztott nép Szlovákiában
A 2021-es népszámlálás fontos mérföldkő Szlovákia kisebbségeinek, hiszen léteznek olyan törpe kisebbségek, kiknek tagjai csak hozzávetőleges információval rendelkeznek közösségük lélekszámáról.
Szlovákiába is érkezhetnek NATO-csapatok
Moszkva továbbra is úgy látja, a deeszkaláció legjobb formája, ha visszahívják a Kelet-Európában állomásozó NATO-csapatokat.
Készül a kisebbségi törvény
A törvény feladata lenne, hogy meghatározza a kisebbségek jogait és a részvételüket a döntéshozatali folyamatokban.
Szlovák nyelv másképp
Gyakorló pedagógusok készítettek munkafüzetekből, feladatgyűjteményekből, videó- és hanganyagokból álló segédeszközcsomagot az oktatásügyi minisztérium megbízásából a magyar alapiskolások számára szlovák nyelvből.
14 312 újabb esetben mutatták ki az új típusú koronavírus-fertőzést Szlovákiában
Tegnap 31 662 PCR tesztet végeztek el, és 14 312 újabb esetben mutatták ki az új típusú koronavírus-fertőzést Szlovákiában.
Hogy látja Szlovákia lakossága a saját helyzetét a NATO-n belül, Kelet és Nyugat határán?
A rendőrség nemrég arra figyelmeztetett, hogy álhír terjed, miszerint Szlovákiában az orosz-ukrán helyzettel kapcsolatban megkezdődött a katonai invázió. A közösségi oldalakon az elmúlt hónapokban az ilyen és hasonló álhírek megjelenése újra felerősödött.