Szlovákia
Eddig több mint 700 tonna segélyszállítmányt küldtünk Ukrajnába
A szomszédban dúló háború első hónapjában a szlovák civil szervezetek több mint 700 tonna humanitárius segélyt szállítottak Ukrajnába – tájékoztatott Ambrela Boba Markovič Baluchová, koordinátor.
Minden létesítményben be kell tartani a járványügyi intézkedéseket
Továbbra is minden létesítményben beleértve például a vendéglőket, az áruházakat, a fitnesz- és wellness-központokat, a sífelvonókat, a szálláshelyeket be kell tartani a járványügyi intézkedéseket – figyelmeztet a Közegészségügyi Hivatal.
Rendkívüli helyzetet hirdettek Galgócon
A rendkívüli helyzet kihirdetésére a helyi Vág-híd azonnali lezárása miatt volt szükség – közölte Miroslav Kollár polgármester.
Szabadlábon védekezhet Ján Slota
Szabadlábon védekezhet a korrupcióval gyanúsított Ján Slota, Zsolna volt polgármestere, a Szlovák Nemzeti Párt egykori elnöke – döntött a Legfelsőbb Bíróság szenátusa.
Pellegini: Ismertesse a kormány, mit tesz, ha leáll a gázszállítás
Peter Pellegrini, a Hlas elnöke felszólította a kormányt, hozza nyilvánosságra, mit szándékozik tenni, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy a „barátságtalan országoknak” április elsejétől rubelben kell fizetniük az orosz földgázért.
Leválhat az orosz gázellátásról Szlovákia
Szlovákiának fel kell készülnie az orosz gáztól való elszakadásra, állítja Eduard Heger miniszterelnök.
2022 az önkormányzatoknak is nehéz év lesz
Ahogy azt már korábban megírtuk a szlovák gazdaság további lassulására figyelmeztetett a minap Szlovák Nemzeti Bank.
Jövőre várhatóan tovább csökken a gazdasági növekedés az országban
Továbbra is emelkedni fognak az élelmiszerárak, az üzemanyagok és az energiahordozók árai, olvasható a Szlovák Nemzeti Bank legújabb prognózisában.
Problémákra számíthat a VšZP hárommillió ügyfele: Sok helyen csak sürgősségi ellátást kaphatnának!
Rendelői Szolgáltatók Szövetségével nem tudott megegyezni a VšZP. Az egészségügyi minisztérium kijelentette, hogy nem avatkozik bele a biztosító ügyeibe.
7334 új fertőzöttet és 18 halálesetet regisztráltak szerdán
Csaknem 16 000 PCR-tesztet vizsgáltak meg a laborokban.