Na hlavný obsah

Szlovákia

Chýbajúci náhľadový obrázok
Otthon

A Hlas nyerne, ha novemberben rendeztek volna parlamenti választást

A második helyen Ficoék pártja futna be. A Szövetség 3,8 százalékon áll.

A jövő évi állami költségvetés tervezetéről is szavaznak az idei év utolsó parlamenti ülésszakán
Otthon

A jövő évi állami költségvetés tervezetéről is szavaznak az idei év utolsó parlamenti ülésszakán

Kedden veszi kezdetét a parlament karácsony előtti utolsó ülésszaka, amelynek kezdetén Zuzana Čaputová országértékelő beszédet mond.

Országértékelő beszédet mond kedden Zuzana Čaputová
Otthon

Országértékelő beszédet mond kedden Zuzana Čaputová

Čaputová eddig két alkalommal tartott országértékelő beszédet, először 2020 júniusában beiktatásának első évfordulója előtt, majd 2021 szeptemberében.

Az abortuszszigorításról is tárgyal következő ülésén a kormány
Otthon

Az abortuszszigorításról is tárgyal következő ülésén a kormány

Az Anna Záborská körüli képviselőcsoport olyan törvényjavaslatot nyújtott be, ami az egészségi okoból végrehajtandó abortuszok esetén is növelné a várakozási időt a beavatkozásra.

Nem járt sikerrel Robert Fico Alkotmánybíróságra benyújtott panasza
Otthon

Nem járt sikerrel Robert Fico Alkotmánybíróságra benyújtott panasza

A vadászházban számos hangfelvétel született, melyeknek köszönhetően többek között fény derült Fico Miroslav Bödör oligarchához fűződő kapcsolatára is.

A kormány nem vette napirendre a kisebbségekkel foglalkozó törvényt
Otthon

A kormány nem vette napirendre a kisebbségekkel foglalkozó törvényt

A Bél Mátyás Intézet egy nyílt levélben tiltakozik a döntés ellen.

Szabadlábon védekezhet Pozsony-Újváros volt polgármestere
Otthon

Szabadlábon védekezhet Pozsony-Újváros volt polgármestere

A magát ártatlannak valló Rudolf K. volt polgármestert kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.

Márciusban Szlovákiába érkezik a holland királyi pár
Otthon

Márciusban Szlovákiába érkezik a holland királyi pár

A látogatás központi témái a jogállamiság biztosítása, valamint a klímaváltozás elleni küzdelem népszerűsítése.

Több mint 17 és fél ezeren érkeztek a múlt héten Ukrajnából az országba
Titulka

Több mint 17 és fél ezeren érkeztek a múlt héten Ukrajnából az országba

Az ukrajnai háború februári kitörése óta összesen 992 206 menekült érkezett Szlovákiába és 101 942 kapott ideiglenes menedéket.

Jelentős mennyiségű dohányárut foglaltak le keleten
Otthon

Jelentős mennyiségű dohányárut foglaltak le keleten

Közel 24 millió szál cigarettát, több mint 32 tonna dohányt és egy gyártósort foglalt le a Pénzügyi Hatóság.

Legolvasottabb