Szlovákia
A szlovákiai magyarok 28 százaléka várja el a médiától, hogy pozitívan viszonyuljon az Orbán-kormányhoz
A szlovákiai magyarok több mint egynegyede azt várja el kedvenc médiumától, hogy pozitívan viszonyuljon Orbán Viktor kormányához.
Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel
Elfogadta az orvosszakszervezet a kormány fizetésemelésre vonatkozó javaslatát. Kenőpénz elfogadása ügyében nyomoznak Rudolf Kusý ellen. Méltatlanul ünnepelték meg a politikusok a bársonyos forradalom 33. évfordulóját.
Sulík nem akar tárgyalni a költségvetési javaslatról
Az SaS nem lát okot arra, hogy az állami költségvetésről tárgyaljon - jelentette ki Richard Sulík, a párt elnöke a TA3 vasárnapi politikai műsorában.
Csökkent a munkanélküliség
A világjárvány kezdete óta először 6 százalék alá csökkent a munkanélküliség Szlovákiában.
A Szlovák Orvosszakszervezet egyetért a kormánynak az orvosok fizetésemelésére vonatkozó ajánlatával
A Szlovák Orvosszakszervezet egyetért a kormánynak az orvosok fizetésemelésére vonatkozó ajánlatával.
Drágább lesz a menza
Ján Horecký oktatásügyi miniszter kijelentette, jövő évtől kezdődően megemelik a meleg ételek elkészítésével kapcsolatos juttatások összegét, azonban a szülőknek így is többet kell majd fizetniük gyermekeik étkeztetéséért.
Nem érzi magát bűnösnek a volt polgármester
Kenőpénz elfogadása ügyében nyomoznak Rudolf Kusý ellen.
Kedvezőnek tűnik a következő napokra vonatkozó előrejelzés az üzemanyagpiacon
Kedvezőnek tűnik a következő napokra vonatkozó előrejelzés az üzemanyagpiacon.
Szlovákia a frontvonalban lesz, ha Putyin atomfegyverhez nyúl
Ján Budaj környezetvédelmi miniszter a Hospodárske Noviny-nek adott interjújában elmondta, súlyos környezeti károkat okoznak az orosz tankok és katonai járművek, amikor áthaladnak ukrán erdőségeken.
Néppárti tag lesz az OĽaNO
Peter Pollák, az OĽaNO európai parlamenti képviselője, a belépési tárgyalások vezetője elmondta, kétéves folyamat lezárását jelenti a csatlakozás.