Rövidhír
A hulladékgyűjtő edények akadálymentessé tételét javasolja a PS
A különböző súlyos fogyatékossággal élő személyek, mint a vakok, gyengénlátók, mozgáskorlátozottak a hulladékgyűjtő edényekhez való egyenlő hozzáférését javasolja az ellenzéki Progresszív Szlovákia.
Több mint egymilliárd eurót költ új védelmi technológiák és a védelmi innováció fejlesztésére az EU
Az Európai Bizottság elfogadta az Európai Védelmi Alap ötödik éves munkaprogramját, mely több mint egymilliárd eurót irányoz elő az új generációs védelmi technológiákra, illetve a védelmi együttműködésen alapuló kutatási és fejlesztési projektekre – közölte a brüsszeli testület.
Szerbiai egyetemisták tiltakozó menete indult Újvidékre Belgrádból
Több száz szerbiai egyetemi hallgató indult csütörtökön gyalog Belgrádból Újvidékre, hogy megemlékezzenek a tavaly novemberi, 15 emberéletet követelő tetőomlásról, amelynek okai szerintük az országot sújtó súlyos korrupcióban keresendők.
Jóváhagyta Lívia Trellová alkotmánybírói posztra jelölését az alkotmányjogi bizottság
Jóváhagyta a parlament alkotmányjogi bizottsága Lívia Trellová jelölését az Alkotmánybíróság 2023 szeptemberében, Jana Laššáková távozásával megüresedett bírói posztjára.
Európa Liga: az FTC legyőzte az Alkmaart és továbbjutott
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros az Üllői úton, 19 000 néző előtt 4:3 arányban legyőzte a holland Alkmaart a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának utolsó, 8. utolsó fordulójában, ezzel a 17. helyen végzett, és továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba.
Megtalálták a Washingtonban helikopterrel ütközött gép feketedobozait
Megtalálták annak a kereskedelmi repülőgépnek a repülési adatokat és a pilótafülke hangfelvételeit tartalmazó fekete dobozait, amely szerdán Washingtonban egy katonai helikopterrel ütközött, és a Potomac folyóba zuhant – jelentette a TASR hírügynökség az AP-re és az AFP-re hivatkozva.
Ukrajnában bekérették a szlovák nagykövetet
Bekérették csütörtökön az ukrán külügyminisztériumba Pavel Vízdal ukrajnai szlovák nagykövetet,
Elhalasztották a miniszterelnök brüsszeli tanácskozását a gáztranzit leállításáról
Február 3-ra, hétfőre halasztották Robert Fico szlovák miniszterelnök és az Európai Bizottság képviselőinek csütörtöki megbeszélését az orosz földgáz Szlovákia területére irányuló tranzitjának leállításáról.
Jóváhagyta az egészségügyi jogszabálymódosító-csomagot a kormány
Jóváhagyta csütörtökön kora este a kormány az Orvosszakszervezeti Szövetséggel kötött megállapodás részét képező egészségügyi jogszabálymódosító-csomagot.
Agyonlőtték Svédországban a Korán-égetéseiről ismert Salwan Momikát
Salwan Momikát, az iraki származású aktivistát, aki 2023-ban több alkalommal is elégette a Koránt, szerda éjjel lelőtték svédországi otthonában.