Rövidhír
PS: Ukrajna Szlovákiáért is harcol
Az ukránok szenvedése és áldozatvállalása mérhetetlen, Putyin rezsimjének szégyenletes bűnei pedig megbocsáthatatlanok – jelentette ki Michal Šimečka, a PS elnöke a háború megindításának harmadik évfordulóján. A mozgalom figyelmeztet, hogy Ukrajna Szlovákiáért is harcol.
Oroszország csak a neki tetsző feltételekkel fejezné be az ukrajnai háborút
Oroszország készen áll a tárgyalásokra az ukrajnai háborúról, de csak akkor állítja le a harcokat, ha a békés megoldás megfelel Moszkvának.
Šutaj Eštok: Béke tárgyalással érhető el, az EU-nak is részt kell vennie benne
Az ukrajnai békét tárgyalások útján lehet elérni. Ha azt akarjuk, hogy keleti szomszédunknál valódi és tartós béke legyen, elengedhetetlen, hogy a tárgyalások bizonyos szakaszában az Európai Unió is bekapcsolódjon – jelentette ki az orosz invázió megindításának harmadik évfordulóján Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a Hlas-SD elnöke.
Három nap helyett három év alatt sem sikerült Putyinnak elfoglalnia Ukrajnát
Vlagyimir Putyin orosz elnök három nap alatt akarta meghódítani Ukrajnát, de három év alatt sem sikerült neki – közölte hétfőn Andrzej Duda lengyel elnök.
Peter Žiga az ukrajnai háború kapcsán
Szlovákia szempontjából a legfontosabb törekvés az, hogy Ukrajnában mielőbb tartós békét érjenek el, amely az ENSZ Alapokmányának kulcsfontosságú elvein fog alapulni.
Hatalmas prémiumot kapott a kormányhivatal vezetője
A közalkalmazotti törvény módosítása eltörölte a munkavállalók javadalmazásának maximális összegére vonatkozó rendelkezést, és így lehetővé tette a kormánytisztviselők számára, hogy korlátlan díjazásban részesüljenek.
SaS az ukrajnai háborúról
Az ukrajnai háború emberek millióinak okozott óriási szenvedést. A béke érdekében azonban nem fogadhatjuk el az orosz agresszor egyoldalú feltételeit.
Šutaj Eštok: a német választási eredményeknek el kellene gondolkodtatniuk az EU-t
A német választások eredménye olyan stopjelzés Európa számára, amely megállásra és gondolkodásra kell, hogy késztesse jövőbeni politikáját illetően. Ezt Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter mondta a közösségi médiában a németországi parlamenti választások eredményeire reagálva.
Robert Kaliňák védelmi miniszter Varsóba utazott
Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter hétfőn reggel Varsóba repült, hogy lengyel kollégájával, Wladyslaw Kosiniak-Kamyszal megállapodást írjon alá.
Európai delegáció érkezett Kijevbe
Hétfőn reggel európai delegáció érkezett Kijevbe Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével az élen. Ursula von der Leyen mellett az orosz–ukrán háború harmadik évfordulóján Kijevbe érkezett António Costa is, az Európai Tanács vezetője.