Rövidhír
Jurových: Az Általános Egészségbiztosító optimális állapotban van
Az állami Általános Egészségbiztosító (VšZP) optimális állapotban van, áttekinthető és bevételeinek 97 százalékát visszaforgatja a rendszerbe – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Matúš Jurových, a biztosító vezérigazgatója.
Trump bejelentette a Hamász leszereléséről szóló megállapodást, de a végrehajtás kérdéses
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön közölte, hogy a Béketanács történelmi megállapodást kötött a Hamász és a Gázai övezetben működő összes fegyveres csoport teljes leszereléséről.
Legkevesebb 18 ember fulladt meg a spanyol Ceuta enklávé partjainál
Az El País napilap rendőrségi forrásokra hivatkozva közölte, hogy legkevesebb 18 migráns halt meg csütörtökön, miközben a tengeren át próbáltak eljutni az észak-afrikai spanyol enklávéba, Ceutába.
Korčok megerősítette, hogy a PS-től kapott fizetését felesége cégének számlájára utalják
Ivan Korčok, az ellenzéki PS alelnöke megerősítette, hogy a mozgalomban végzett munkájáért a képviselői fizetéssel megegyező összegű juttatást kap, és azt is, hogy a számlázás azon a cégén keresztül történik, amelynek jelenleg egyedüli tulajdonosa és ügyvezetője a felesége.
A PS és az SaS bírálja a kormány hallgatását a lengyelországi orosz rakétabecsapódás ügyében
A két legnagyobb szlovák ellenzéki párt élesen kritizálta Robert Fico kormányának reakcióját az orosz rakéta lengyelországi becsapódására.
Az EU szigorítja a hadköteles korú ukrán férfiakra vonatkozó védelmi szabályokat
Az EU tagállamai jóváhagyták az ideiglenes védelmi rendszer módosítását, amely kizárja a hadköteles korú ukrán férfiakat az automatikus védelemből.
Konferencia Liga-selejtező: továbbjutott a DAC, a holland Twente következik
Lejátszották a labdarúgó Konferencia Liga 2. selejtezőkörének visszavágóit. A DAC, a Debrecen és a Győr továbbjutott, a Žilina és a Paks viszont kiesett.
Labdarúgó Európa Liga-selejtező: továbbjutott a Ferencváros
A Ferencváros a budapesti visszavágón egy órán át emberhátrányban nagyot küzdve játszott 2:2-es döntetlent a Twentével, s mivel Hollandiában 2:1-re nyert, bejutott a labdarúgó Európa Liga-selejtező 3. fordulójába, ahol a lengyel Zabrzevel találkozik.
Ukrán drónok megrongálták az orosz gabonaexport-terminált a Kercsi-szorosban
Ukrán drónok támadták meg a Fekete-tengert és az Azovi-tengert összekötő Kercsi-szorosban, az orosz Taman kikötőben található fontos gabonaexport-terminált. A támadás jelentős károkat okozott – közölte a Reuters hírügynökség.
A ŽSR a visszatérő hőhullám miatt újra bevezeti a sebességkorlátozásokat
A Szlovák Vasutak (ŽSR) az újabb hőhullám érkezésével ismét bevezeti a megelőző sebességkorlátozásokat — a 3. fokú hőségriasztással érintett járásokban a vonatok sebességét napközben 80 km/h-ra korlátozzák.