Interjú
Gyász és remény határán: egy édesanya vallomása, egy család nem hétköznapi története
A Spányik házaspárt rendkívüli próbatétel elé állította az élet: egyik gyermeküket elveszítették, másik gyermekük pedig halmozottan sérülten született.
Kyokushin, több mint harcművészet
A Kyokushin karate a 20. század közepén született, és hamar világszerte ismertté vált kemény, fegyelmet és kitartást igénylő stílusként.
A gólyák már útnak indultak, s a fecskék is készülődnek
Költőzőmadaraink szokásairól már hallottunk egyet s mást, de most egy kicsit bővebben beszélünk róluk
Vasárnap Délután Csenger Ferenccel
A Vasárnap Délután augusztus 31-ai műsorának tartalma.
Róka és nyúl egy uszadékfán
Rácz Vince Az évszázad árvize a Csallóközben című tanulmány szerzőpárosával, Horváth Attilával és Mátis Márkkal beszélgetett.
„A jó modor életforma” – vallja Kibédi Varga Katalin etikett- és protokoll szakértő
A jó modor és az udvarias viselkedés alapjait már egészen kicsi korban, otthon érdemes elsajátítani – vallja Kibédi Varga Katalin etikett- és protokoll szakértő.
„Az a Kárpátalja már nem létezik, ahonnan eljöttem”
Beszélgetés az újrakezdésről a Budapesten élő Császár Istvánnal.
Támogatott gyermekágyi időszak
A gyermekágy nem pusztán hat hét a naptárban, ellenben ez az időszak a test csendes gyógyulásának, az anyaságba való belesimulásnak, és sokszor az érzelmi viharok elszabadulásának is a periódusa.
Színészből rendőr, nyugalmazott alezredesből újra színész
Skronka Tibor színművésszel és nyugalmazott alezredessel, a Komáromi Jókai Színház művészével beszélgettünk Nyugaton a helyzet című műsorunk 2025 augusztus 9-i adásában. A beszélgetést Jakubecz László készítette.
Ondrejcsák Róbert: Szlovákia létfontosságú érdeke egy független Ukrajna
Ukrajna még mindig fegyverropogástól hangos, de Kijev támogatói már azon dolgoznak, hogy egy esetleges békekötést követően biztonsági garanciákkal lehetetlenítsék el egy újabb orosz inváziót.