Gazdaság
Huszonkét éve nem volt ilyen magas az infláció Szlovákiában
Minden jelentősen drágult a tavaly óta - derül ki a Statisztikai Hivatal által közétett adatok alapján.
Júliustól lesz elérhető az új virtuális pénztárgép
A szlovákiai vállalkozók július 1-jétől a virtuális pénztárgépes alkalmazás új, VRP 2-es néven beharangozott változatát használhatják majd – jelentette be a központi adó- és vámhivatal.
Brutális drágulás vár Szlovákiára
Kevés az esély arra, hogy a magas inflációnak egyhamar búcsút inthetnénk
Szlovákia gazdasága visszatért a világjárvány előtti szintre
A Statisztikai Hivatal legfrisebb jelentése szerint a szlovák gazdaság növekedése 2022 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest 3,1 százalékra gyorsult.
A tervek szerint nemsokára már nehezebb lesz negyven felett nagyobb hitelt felvenni
Lefaragnák az ezüsthitelek, vagyis a már negyven felett felvett és így még nyugdíjas korban is törlesztendő kölcsönök arányát.
Hatályba lépett az ukrán exportra kivetett uniós vámok eltörlése
A felfüggesztés egy évig lesz érvényés.
Jövő évtől Horvátország bevezetheti az eurót
A huszadik európai állam lesz, amely a közös fizetőeszközt erősíti.
Az OECD országaiban gyorsult az infláció
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez, az OECD-hez tartozó országok a fogyasztói árai éves szinten átlagosan 9,2 tized százalékkal emelkedtek áprilisban az egy hónappal korábbi 8,8 tized százalék után.
Madárinfluenza a Vágsellyei járásban
Állatorvos igazolta a madárinfluenza felbukkanását a Vágsellyei járásban, egy háztáji gazdaságban – tájékoztatott tegnap az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet.
Péntektől változtak a benzinárstop szabályai, vége a magyarországi benzinturizmusnak
Külföldi sofőrök nem tankolhatnak 480 forintos literenkénti áron. A határhoz közeli töltőállamásokon kígyózó sorok alakultak ki csütörtökön.