Podcastok
-
„A biztonságérzet elvesztését semmi nem tudja kompenzálni“
Beszélgetés Vásárhelyi Mária szociológussal, médiakutatóval
-
Fekete hattyú fehér lovon
Kés, fenyegetés és menekülés – vádat emeltek a nagykaposi diák ellen, akit rövid időn belül elfogtak.
-
Kitörési pontjaink: Új intézmények és helyi tudásalapú hálózatok létrehozása
Bara Zoltán közgazdász és politológus gondolatai
Tovább
Peter Žiga nem gondolja, hogy Ján Ferenčák esetleges távozása veszélyeztetné a koalíció stabilitását
Peter Žiga, a parlament alelnöke nem gondolja, hogy Ján Ferenčák a Hlas-SD-ből való esetleges távozása veszélyeztetné a koalíció stabilitását.
Újabb, főként a bevételek megfelelő rögzítésére ellenőrzési akciót indít a Pénzügyi Igazgatóság
A Pénzügyi Igazgatóság november 28-ától újabb ellenőrzési akciót indít, amelynek középpontjában elsősorban a bevételek megfelelő rögzítése áll.
Szlovákiát és Portugáliát összeköti az előretekintés és az innovációba vetett hit – mondta az államfő
Bár Szlovákia és Portugália Európa két ellentétes végén helyezkedik el, de a jövőre összpontosító gondolkodásmód, az innovációba, az oktatásba és az emberi tőkébe vetett hit összeköti őket – mondta Peter Pellegrini szlovák államfő a lisszaboni Szlovák-Portugál Üzleti Fórumon.
Oroszország bezárja az irkutszki lengyel konzulátust a gdanski lépésre válaszul
Az orosz külügyminisztérium bejelentette, hogy válaszul Lengyelország gdanski orosz konzulátusának bezárására december 30-tól bezárja saját konzulátusát az oroszországi Szibériában, Irkutszk városában.
A kozmetikai cikkek vezetik a szlovákiai karácsonyi ajándéklistát
Idén a szlovákiai ajándékozók többsége a karácsonyfa alá kozmetikai termékeket szán szeretteinek, ezzel megelőzve a tavalyi első helyezettet, a ruházatot.
A Beneš-dekrétumok ügyének kezelése a szlovák társadalmat minősíti
Van amit inkább kőbe vésne a szlovák politikum
Első apostoli útjára indult csütörtök délelőtt XIV. Leó pápa
Első apostoli útjára indult csütörtök délelőtt XIV. Leó pápa. A katolikus egyházfő Törökországba és Libanonba utazott.
Mégsem biztos az amerikai elnöki különmegbízott, Steve Witkoff jövő heti moszkvai látogatásának pontos dátuma
Mégsem biztos az amerikai elnöki különmegbízott, Steve Witkoff jövő heti moszkvai látogatásának pontos dátuma – tájékoztatott Szergej Rjabkov, orosz külügyminiszter-helyettes.
A parlament a csütörtöki ülés elején is a Bejelentővédelmi Hivatal átalakításáról szóló javaslattal foglalkoznak
A parlament a csütörtöki ülés elején is a Bejelentővédelmi Hivatal átalakításáról szóló javaslattal foglalkozik.
Kassán razziázik az ÚBOK
Nagyszabású razziát hajt végre Kassán a rendőrség szervezett bűnözés elleni hivatala, az ÚBOK.