Podcastok
-
A Szlovák Nemzeti Felkelés 82. évfordulója
A Szlovák Nemzeti Felkelés 82. évfordulója alkalmából a történészek és a közélet szereplői egyaránt mérlegre teszik, miként látja ezt az eseményt a szlovákiai magyarság.
-
Gazda István: Én Somodiban állandó táborlakó lettem
A közismert tudománytörténésszel beszélgettünk.
-
Határ menti nagykövet, húszévesen – Mitták Gábor kooperációt segítő munkája
A CESCI, a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közreműködésével készítettem egy nyolcoldalas javaslatcsomagot Párkány és Esztergom, valamint a régió együttműködésének erősítésére. Ezt eljuttattam a két város vezetőinek és képviselőtestületének” – nyilatkozta a programról.
Tovább
Az Állami Számvevőszék szerint súlyos anyagi gondokkal küzd a Szlovák Posta
Az Állami Számvevőszék szerint súlyos anyagi gondokkal küzd a Szlovák Posta. A vállalat 2021 és 2024 között 66,5 millió eurós veszteséget termelt, és a bankokkal is tárgyalnia kellett, hogy azok lemondjanak a több mint 33 millió eurós hitel előtörlesztésének követeléséről.
Kicsi az esély a tartós békére zsidók és palesztinok között
Úgy tűnik, véget ér a gázai háború: Izrael és a Hamász jóváhagyta a béketerv első szakaszának végrehajtását.
Maria Corina Machado kapta a 2025-ös Nobel-békedíjat
A 2025-ös Nobel-békedíjat Maria Corina Machado venezuelai parlamenti képviselő kapta.
Ursula von der Leyen állja a sarat, sorra buknak el a bizalmatlansági indítványok
Az Európai Bizottság és annak elnöke továbbra is töretlen bizalmát élvezi az Európai Parlamentnek.
Egyre nagyobb a káosz a francia Nemzetgyűlésben
A galloknál gyorsan hullanak a miniszterelnökök. Franciaországnak 48 órán belül új miniszterelnöke lehet – ezt jelzi az Elysée és a távozó kormányfő nyilatkozata is.
Kicsoda az új magyar Nobel-díjas?
Több mint két évtizeddel Kertész Imre elismerése után, Krasznahorkai László nyerte el a legrangosabb irodalmi díjat.
A belga miniszterelnök elleni is merényletet tervezett három férfi
Belgiumban a hatóságok megakadályoztak egy terrortámadást, amelynek célpontja Bart De Wever miniszterelnök és más politikusok lettek volna.
A Fülöp-szigetek déli részét 7,6-os erősségű földrengés rázta meg
7,6-os erősségű földrengés rázta meg péntek reggel a Fülöp-szigetek déli részét. A helyi szeizmológiai hivatal cunamiriadót adott ki az ország déli, Mindanao nevű szigetére. Később a figyelmeztetést Indonézia és Palau egyes térségeire is kiterjesztették.
Az izraeli parlament meghívta Donald Trump amerikai elnököt
Az izraeli parlament meghívta Donald Trump amerikai elnököt, hogy beszédet mondjon a kneszetben.
Saková: Szlovákia egyelőre nem számít elektromos autók támogatására
Szlovákia egyelőre nem tervez állami támogatást nyújtani az elektromos autók vásárlására – jelentette be Denisa Saková (Hlas-SD) gazdasági miniszter, miután csütörtökön találkozott a hazai autóipar képviselőivel.