Podcastok
-
„A biztonságérzet elvesztését semmi nem tudja kompenzálni“
Beszélgetés Vásárhelyi Mária szociológussal, médiakutatóval
-
Fekete hattyú fehér lovon
Kés, fenyegetés és menekülés – vádat emeltek a nagykaposi diák ellen, akit rövid időn belül elfogtak.
-
Kitörési pontjaink: Új intézmények és helyi tudásalapú hálózatok létrehozása
Bara Zoltán közgazdász és politológus gondolatai
Tovább
Robert Fico miniszterelnök nem menesztette tanácsadói köréből Miroslav Lajčák volt külügyminisztert
Robert Fico miniszterelnök nem menesztette tanácsadói köréből Miroslav Lajčák volt külügyminisztert, és a szerdai kihelyezett kormányülés után közölte: az Epstein-üggyel kapcsolatban nem talált olyan információt, amely indokolná az eltávolítását.
A belügy válságkezeléssel kapcsolatos kézikönyvet adott ki
A „Mit tegyünk válság vagy fegyveres konfliktus esetén” című kézikönyv már angol, magyar és ruszin nyelven is elérhető a szlovák mellett – közölte a belügyminisztérium.
A gyömbér mindig értékes fűszernek számított
A Duckinger gyömbéres egészségital titka
Tolvajok, törvény, félelem – boltos szemmel a kormány új szabályairól
Ismét jön az úgynevezett "Horalky-paragrafus", vagyis a háromszor és elég szabály, ami a visszaeső kisstílű bűnözőket érinti majd.
Sok pontot még módosítani kell a béketervben Putyin tanácsadója szerint
A Kreml szerint vannak pozitív részei az Egyesült Államok legújabb ukrajnai béketervének, de sok pont további egyeztetést igényel – közölte Vlagyimir Putyin külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov.
Az Európai Bizottság bemutatja a befagyasztott orosz vagyon felhasználásáról szóló jogi tervezetet
Az Európai Bizottság kész bemutatni azt a jogi szöveget, amely lehetővé tenné a befagyasztott orosz vagyon felhasználását Ukrajna támogatására – közölte Ursula von der Leyen Strasbourgban az Európai Parlament előtt.
Mit fizetünk majd valójában 2026-ban?
Villamos energia árak, szorzók és ígéretek
Hétfőn tartják a rendkívüli ülést Jozef Ráž leváltásáról
Jövő hét hétfőn (december 1.), délelőtt 10 órára hívta össze Richard Raši (Hlas-SD) parlamenti házelnök a Jozef Ráž (Smer-jelölt) közlekedési miniszter leváltásáról szóló rendkívüli parlamenti ülést.
A Bejelentővédelmi Hivatal átalakításáról tárgyal a parlament
A Bejelentővédelmi Hivatal (ÚOO) átalakításának tárgyalásával kezdte szerdai ülését a parlament. Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter ismertette a javaslatot, amely szerint új hivatalt hoznának létre a bűncselekmények áldozatainak és a társadalom elleni visszaéléseket jelzők védelmére.
Ján Ferenčák nem vesz részt a szavazásokon, amíg nem döntenek a leváltásáról
Ján Ferenčák, a parlament európai ügyekért felelős bizottságának elnöke azt mondta, a médiából értesült arról, hogy saját pártja, a Hlas kezdeményezte a leváltását.