Na hlavný obsah

Titulka

Szlovákiában eddig nem találtak fertőzött tigrisszúnyogot
Otthon

Szlovákiában eddig nem találtak fertőzött tigrisszúnyogot

Szlovákiában eddig nem találtak vírusokkal fertőzött ázsiai tigrisszúnyogot, a faj elterjedtségéről azonban nincs pontos kép. Viktória Čabanová, a Szlovák Tudományos Akadémia Biomedikai Központjának virológusa szerint ugyanis nincs országos monitoringrendszer, a szúnyogokat csak tudományos kutatások és kisebb projektek keretében figyelik.

Szlovákiából szerda este részleges napfogyatkozás lesz látható
Otthon

Szlovákiából szerda este részleges napfogyatkozás lesz látható

Szlovákiából szerda este részleges napfogyatkozás figyelhető meg. A jelenség este hét óra után kezdődik: Kassán 19 óra 20 perckor, Besztercebányán egy perccel később, Pozsonyban pedig 19 óra 22 perckor.

Idén már mintegy 311 euróba kerül az elsősök teljes felszerelése
Otthon

Idén már mintegy 311 euróba kerül az elsősök teljes felszerelése

Idén átlagosan mintegy 311 euróba kerül egy első osztályba készülő gyermek teljes iskolai felszerelése idehaza, ami három százalékkal több a tavalyinál – derül ki a Partners ügynökség elemzéséből.

Júniusban minden ágazatban emelkedett az átlagbér
Otthon

Júniusban minden ágazatban emelkedett az átlagbér

Júniusban a havi szinten vizsgált mind a tíz gazdasági ágazatban emelkedett az átlagos bruttó havi munkabér – tájékoztatott a Statisztikai Hivatal.

Az átlagosnál jóval több meleg és trópusi napot hozott az idei nyár Szlovákiában
Otthon

Az átlagosnál jóval több meleg és trópusi napot hozott az idei nyár Szlovákiában

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet szerint június eleje óta különösen magas a 30 fok körüli vagy afeletti hőmérséklettel járó napok száma.

Szlovákiában júniusban 147 ezer fölé nőtt az ideiglenes védelem alatt álló ukránok száma
Otthon

Szlovákiában júniusban 147 ezer fölé nőtt az ideiglenes védelem alatt álló ukránok száma

Szlovákiában június végén 147 320 ukrán állampolgár részesült ideiglenes védelemben, 2040-nel több, mint egy hónappal korábban.

António Costa Szlovákiában kezdi meg uniós körútját, a költségvetés lesz a fő téma
Unió

António Costa Szlovákiában kezdi meg uniós körútját, a költségvetés lesz a fő téma

António Costa, az Európai Tanács elnöke augusztus 25-én Szlovákiában kezdi meg körútját az Európai Unió tagállamaiban. A látogatások célja, hogy előkészítsék a megállapodást az EU következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről.

Andrea Moravčíková lehet az Európai Unió Bíróságának új szlovák bírójelöltje
Otthon

Andrea Moravčíková lehet az Európai Unió Bíróságának új szlovák bírójelöltje

A Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsa keddi ülésén Andrea Moravčíkovát választotta meg az Európai Unió Bíróságának bírói tisztségére pályázó jelöltnek.

Kolumbiában 240-re nőtt a földrengés halálos áldozatainak száma
Külföld

Kolumbiában 240-re nőtt a földrengés halálos áldozatainak száma

Kolumbiában 240-re emelkedett a hétfői, 7,4-es erősségű földrengés halálos áldozatainak száma, miközben legalább 1649-en megsérültek.

Labdarúgó BL-selejtező: a Slovan kettős győzelemmel jutott a rájátszásba
Sport

Labdarúgó BL-selejtező: a Slovan kettős győzelemmel jutott a rájátszásba

A Slovan az új téglamezei stadionban telt ház, 22 000 néző előtt 2:0-ára legyőzte a svéd Mjällbyt a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének visszavágóján, s 4:1-es összesítéssel bejutott a sorozat rájátszásába, a playoff-szakaszba.

Legolvasottabb a kategóriában