Otthon
Čaputová átvette az Ottó császár díjat Németországban
Szász-Anhalt szövetségi tartomány képviselőivel tárgyalt az államfő Magdeburgban
Gondot okoz az iskoláknak, hogy a szülő öt nap hiányzást igazolhat
A szülők akármennyi öt napos intervallumot is igazolhatnak a gyermekeknek betegségre hivatkozva egy tanéven belül.
Ivan Korčok indul az elnökválasztáson
Ivan Korčok korábbi külügyminiszter szerdán a saját weboldalán bejelentette, hogy polgári jelöltként indul a jövőre esedékes köztársaságielnök-választáson, emellett szerdai besztercebányai sajtótájékoztatóján több részletet is elárult.
Felmentették titoktartási kötelezettsége alól Michal Aláčot
A Szlovák Információs Szolgálat, azaz SIS volt vezetőjét Michal Aláčot felmentették a titkotartási kötelezettsége álól - derül ki a rendőrség információiból.
Együttműködik a KDH-val a volt igazságügyi miniszter
A Kereszténydemokrata Szövetséggel szeretne együttműködni Viliam Karas korábbi igazságügyi miniszter. Nyilatkozata szerint ebben elsősorban az elmúlt hetek eseményei inspirálták, melyek ráébresztették arra, hogy az országban a bűnüldözési intézmények válságának vagyunk tanúi.
Augusztusban javult a vállalkozói hangulat Szlovákiában
Három hónapos csökkenés után augusztusban ismét emelkedni kezdett a vállalkozói hangulat Szlovákiában.
A kritikák után visszavonja az elektromos készülékekre vonatkozó díjakat a Comenius Egyetem
A Comenius Egyetem a kritikák után viszavonta a mlynská dolinai kollégiumban bevezetni kívánt extradíjat az elektromos berendezésekre - derül ki a Hospodárske noviny beszámolójából.
A Legfelsőbb Bíróság szeptemberben tárgyalja a Peter Gašparovič ügyében benyújtott fellebbezést
A Szlovák Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a tervek szerint szeptember 28-án tárgyalja majd a Szlovák Információs Szolgálat, azaz SIS volt munkatársa, Peter Gašparovič és Ladislav Vičan volt rendőrtiszt ügyében benyújtott ügyészi fellebbezést - erősítette meg a bíróság szóvivője.
Két strandon is komoly károkat okozott a vihar
Hétfőről keddre virradó éjszaka rendkívül erős szél söpört végig az Érsekújvári járásban található Podhájská községen, melynek következtében jelentős károk érték a helyi fürdőt, a szél ugyanis több fabódé tetejét letépte, felborított egy lakókocsit és a kerítést is jelentősen megrongálta.
A demokratikusan gondolkodó embereket akarja mozgósítani a Post Bellum polgári társulás
A Post Bellum polgári társulás kedden kampány indított Strážcovia Demokracie, azaz a Demokrácia Őrzői néven, melynek célja a demokratikusan gondolkodó emberek mobilizálása a választáson való részvételre, hogy azt ne uralhassák a populisták és a fasiszták.