Otthon
Szeptemberben eltolódik a postán fizetett nyugdíjak kifizetésének időpontja
Azok a nyugdíjasok, akik készpénzben szokták megkapni a nyugdíjukat postán, a hónap második és tizehatodik napján, szeptemberben az ünnepek miatt kétnapos eltéréssel fogják azt megkapni - hívta fel rá a figyelmet Martin Kontúr, a Szociális Biztosító szóvivője.
Légvédelmi rendszerek beszerzését tervezi a védelmi tárca
A védelmi minisztérium hat országtól kapott ajánlatot légvédelmi rendszerekre, miután tizenegyet megszólított.
Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel
Az elmúlt héten a Smer és a Sme rodina pártok szinte pánikszerűen próbálták összehívni a parlament rendkívüli ülését, de ez nem jött össze nekik. Nem úgy, mint a szakértői kormánynak. Ódor Lajos úgy tűnik, valamit jól csinál, a megbízhatósági indexe már dobogós szintre ért. Egy hónappal a parlamenti választások előtt úgy tűnik a Robert Fico pártja verhetetlen, újabb Smer vezette kormány a láthatáron
Pályázatot írtak ki a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ igazgatói posztjára
Az egészségügyi minisztérium pályázatot írt ki a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) igazgatói posztjára.
A szlovák állam támogatni akarja a roma közösségekkel rendelkező falvak földrendezését
Az állam támogatni kívánja a földterületek rendezését azokon a településeken, ahol marginalizált roma közösségek élnek, ezért pályázatot hirdetett az önkormányzatok számára a jogviszonyok rendezésére - tájékoztatott a roma közösségekért felelős kormánymegbízotti hivatal.
Megérik-e valaha Szlovákia az eutanáziára?
Szlovákiában újra a közbeszéd témájává válik a kegyes halál kérdése.
A kormány javaslata szerint 35 órát kellene dolgoznia hetente az ambuláns orvosoknak
A rendelet alapján megszűnne a lehetőség az orvosok számára, hogy más körzetekben is tudjanak rendelni.
Veszélyes kozmetikai termékek kerülhettek a szlovák boltok polcaira
A közegészségügyi hivatal számos veszélyes kozmetikai termékre figyelmeztet, amelyeket a magyarországi és németországi ellenőrző hatóságok jelentettek a Safety Gate RAPEX-nek, vagyis az Európai Unió nem élelmiszeripari termékekre vonatkozó gyors információcsere-rendszerének - tájékoztatott a közegészségügyi hivatal kommunikációs osztálya.
Új tanösvényt alakítottak ki Rimaszombat mellett
Rimaszombat közelében az elmúlt hónapokban új tanösvényt alakítottak ki, amely bemutatja a kurinci tölgyes jelentőségét és szépségét.
Infrastrukturális fejlesztések kezdődtek a füleki vár környékén
Füleken az elmúlt hetekben megkezdődtek a munkálatok a vízellátás és a csatornahálózat bővítésére a vár környékén.