Otthon
Ódor szerint radikalizálódik a szlovákiai ifjúság
A szlovákiai ifjúság radikalizálódik, főként az online térben. Ezek elszigetelt esetek, nem arról van szó, hogy többen együttműködnének vagy csoportokat alkotnának – tájékoztatott Ódor Lajos miniszterelnök és Ivan Šimko belügyminiszter a Biztonsági Tanács ülését követően.
A remisszióban lévő onkológiai páciensek háziorvosukat látogathatják majd az éves szűrővizsgálatok elvégzése céljából
Az érdekvédelmi szervezet közül egyedül az Általános Orvosok Társasága fejezte ki aggályait a módosítás kapcsán, a Járóbeteg-ellátást Nyújtók Szövetségére, a Szlovák Orvosi Kamara (SLK) és a Szlovák Körzeti Orvosok Társulására sokkal inkább üdvözli a változást.
Rendkívüli ülésen kísérli meg leváltani a házelnököt a Demokrati
Eduard Heger pártja, a Demokrati összegyűjtötte a szükséges képviselői támogató aláírásokat és rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezik Boris Kollár házelnök, a Sme rodina elnökének leváltására. A házelnöknek a javaslat benyújtásától számított 7 napon belül kell összehívnia az ülést.
„A régiókkal való szorosabb együttműködés a cél“ – Balík Péter régiófejlesztési miniszter volt rádiónk vendége
Az uniós alapokból származó források komoly segítséget nyújtanak Szlovákiának, hiszen lehetővé teszik, hogy az ország korszerűsödjön és felzárkózzon. Pénzügyi ciklusonként mégis több 100 millió euróról mondunk le önként.
Egyelőre nem ülésezik a parlament, a további lépésekről a házbizottság dönt
A parlament 94. ülése június 28-án, szerdán délelőtt Boris Susko, a Smer-SD képviselőjének ügyrendi javaslatával vette kezdetét, aki szerint a második olvasatos javaslatok vitájának felvétele az ülés programjára házszabályba ütköző. Susko a parlament alkotmányjogi bizottsága elnökének, az OĽaNO-s Milan Vetráknak az eljárását is bírálta.
Digitális COVID-igazolvány helyett nemzeti tanusítvány
2023 júliusától már nem állítanak ki digitális uniós COVID-igazolványt. Helyette angol és szlovák nyelvű nemzeti tanúsítványt adnak ki – tájékoztatott az egészségügyi tárca kommunikációs osztálya.
Változatlanul rendkívüli helyzet Baracán, Gömörfügén és Nemesradnóton
Továbbra is érvényben van a június 23-án, pénteken kihirdetett rendkívüli helyzet Baracán, Gömörfügén és Nemesradnóton a Rimaszombati járásban, mivel árvíz öntötte el a településeket és szennyezettek a kutak.
Vádat emelnek az ellen a férfi ellen, aki 71 fát vágott ki illegálisan Borsiban
A környezetvédelmi rendőrség indítványozta, hogy emeljenek vádat az ellen a tőketerebesi járásbeli férfi ellen, aki márciusban 71 fát vágott ki illegálisan Borsiban, egy természetvédelmi területen.
Fico szerint Boris Kollár ügyét a főügyész és a SIS főnökének megtámadására akarják felhasználni
Robert Fico, a Smer-SD elnöke szerint Boris Kollár házelnök, a Sme rodina elnökének ügyét Maroš Žilinka főügyész és Michal Aláč, a Szlovák Információs Szolgálat, az SIS főnökének megtámadására akarják felhasználni.
A Demokrati képviselői még nem tudták összegyűjteni 30 képviselő támogató aláírását a házelnök leváltásáról szóló rendkívüli parlamenti ülés összehívásához
Eduard Heger Demokrati pártjának parlamenti képviselői még nem tudták összegyűjteni 30 képviselő támogató aláírását a Boris Kollár (Sme rodina) házelnök leváltásáról szóló rendkívüli parlamenti ülés összehívásához. Visszautasítják az SaS javaslatát, hogy a leváltási kísérletet kössék össze az Isztambuli szerződés parlamenti megvitatásával.