Otthon
Heger szerint Sulík lemondása az energiaválság idején felelőtlen döntés volt
A miniszterelnök szerint Richard Sulík (SaS) döntése az energiaválságra való tekintettel korántsem volt felelősségteljes cselekedet.
Matovič: Addig nem mondok le, amíg az SaS nem teljesíti a követeléseinket
Igor Matovič (OĽaNO) nyaralásáról való hazatérését követően nyilatkozott.
Miniszterelnök felszólalt az alkotmány 30. évfordulóján
Heger szerint Szlovákia önállóságának első lépése volt az alkotmány elfogadása.
Nyolc szlovákiai EP képviselő kérvényezi a Smer kizárását frakciójukból
A nyílt levél kezdményezője szerint a Smer kizárását az európai szocialistáktól való eltérő értékek miatt kell kezdeményezni.
Boris Kollár házelnök fogadta a látogatókat a parlament nyíltnapján
A látogatók számára lehetőség nyílik a törvényhozás épületében körbejárni a nyilvánosság számára zárt helyiségeit is.
30 évvel ezelőtt fogadták el Szlovákia alkotmányát
Az alkotmány elfogadásával jött egy szuverén, demokratikus jogállam jött létre.
Šimečka szerint Szlovákia érdeke, hogy a kormánykoalíció véget vessen belső válságának
Az Európai Parlament alelnöke szerint a kormányválság kedvező helyzetet teremt Ficoéknak és az extrémistáknak.
A miniszterelnök csalódott az SaS döntése miatt
Heger szerint Sulíkék nem törődnek a szlovák állampolgárok sorsával.
„Így kormányozni nem lehet“ – jelentette ki Zuzana Čaputová
Az államfő a másik két közjogi méltósággal szerda délután tárgyalt a kormányválsággal kapcsolatban.
Kész tárgyalni az OĽaNO feltételeiről ha Matovič távozik a kormányból
Sulík szerda reggel benyújtotta a lemondását az államfőnek.