Nappali
A síelés nem a hegyen kezdődik – felkészülés testben és fejben
Miért kulcsfontosságú a testi és mentális felkészülés a sérülések elkerüléséhez – síoktatói tapasztalatokkal.
Igazságkeresés – amikor a színház kérdez, nem válaszol
A Vekker Műhely neve jól ismerősen cseng a színházi nevelés iránt érdeklődők között, hiszen 2013 óta fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy a közös gondolkodás, az együttműködés és a felelős párbeszéd kultúráját erősítsék a fiatalok körében.
Kaprinay Zoltán: „Fogyasszunk magunkból többet”
A sikeres emberek egyik bevált gyakorlata, hogy az év első napjaiban tudatosan megtervezik az előttük álló időszakot.
A valódi szabadság a választás lehetősége
Ficza János a pénzügyi tudatosságról és függetlenségről beszélgetett Szalai Árpád közgazdásszal, befektetési tanácsadóval, aki több hasznos, gyakorlati tanáccsal is szolgált a pénteki Nappaliban.
Örömtánc receptre
Tornóczi Nagy Andreát, az Annamánia táncközösség oktatóját faggattuk.
Az elmúlt 25 év legjobb filmjei
A 21. század eddigi legjobb filmjeit kerestük Forgács Attila producerrel és Kulcsár Gábor filmes újságíróval.
Azért is jó utazni, hogy jobban értékeljük az otthonunkat
Pék Zoltán, a Pátria Rádió egykori főszerkesztője köztudottan nagy utazó hírében áll.
A terrortámadásban elhunyt Pogány Marikáról Rozsnyón is megemlékeztek
A Sydney-i mészárlás szlovákiai magyar áldozata kötődött szülővárosához.
Hogyan lett Márai ismert a szlovák olvasók körében?
Görözdi Juditot kérdeztük.
Bányavirágból Banský kvet, erdélyi magyarból gömöri szlovák
Kassán szlovák nyelven is bemutatták a népszerű színművet.