Nappali
Szalai Árpád: „Álljunk meg egy pillanatra, és gondoljuk végig: valóban szükségünk van arra a dologra, vagy csak vágyunk rá?”
Október utolsó munkanapján, október 31-én volt a Takarékossági Világnap. Ebből az alkalomból Ficza János Szalai Árpád közgazdásszal beszélgetett.
Bródy János: „Nem az teszi az embert, hogy minek született, hanem hogy mit hoz létre az életében.”
Bródy Zsigmond mecénásra emlékeztek a párkány melletti Béla községben, ahol ünnepélyesen emléktáblát avattak azon az épületen, amelyet éppen 120 évvel ezelőtt ő maga építtetett a helyi iskola számára.
Történelmet írtak a Sportfanatic extrém úszói
Pék Dezső és Plavec Péter első közép-európai sportolókként átúszták a Malawi-tavat.
Nemcsak szerelmeslevél, vádirat is Közép-Európához
Prága, Avignon és Budapest után Pozsonyban is nagy sikerrel mutatta be PUPEK – Minden Kelet és Nyugat között című előadását az idén 25 éves Ifjú Szivek Táncszínház.
Ötvenöt éve Fókuszban
Félkerek jubileumát ünnepli idén a dunaszerdahelyi Fókusz Gyermek- és Diákszínpad.
„Szüleimtől örököltem a színház iránti szeretetem”
A Páholyban Szabó Csilla volt a vendégünk, aki elmesélte, hogyan lett belőle színházi ember.
’56-os emlékeim és hagyományőrzés – Tóth Borbálával beszélgettünk
A pogrányi hagyományőrző Tóth Borbála arról mesélt, hogyan vitték el 1956-ban a csehszlovák rendőrök az édesapját, amiért az a forradalom kitörésének örömére elénekelte barátaival a magyar himnuszt.
Szél Dávid: „Sokszor nem az a baj, hogy nem segítünk, hanem az, hogy rosszul segítünk”
Kevesen fordulnak szakemberhez a lelki problémájukkal.
Lakatos Róbert: „Kultúra nélkül nincs nemzet, kultúra nélkül nincs semmi”
A komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ a 2025/26-os évadban izgalmas programokkal várja a kultúrára szomjazókat.
Mohácsi János: „Minden olyan dologgal, ami a másik ellen uszít, borzasztóan óvatosnak kell lenni”
Závada Pál regénye, az Egy piaci nap kel életre a komáromi Jókai Színház színpadán