Na hlavný obsah

Juraj Blanár szerint az Európai Unió magasabb életszínvonalat szerzett Szlovákia lakosságának

Az unió érdemeit méltatta Blanár.

Juraj Blanár szerint az Európai Unió magasabb életszínvonalat szerzett Szlovákia lakosságának
Juraj Blanár Foto: TASR/Jakub Kotian

Az Európai Uniós tagság felvirágoztatta Szlovákiát, hiszen nőtt az életszínvonal és javult az állampolgárok életminősége – nyilatkozta Juraj Blanár külügyi és EU-ügyi miniszter Szlovákia uniós csatlakozásának huszadik évfordulójához közeledve.

Blanár szerint a tagság óta eddig kapott 30 milliárd eurónyi forrásnak köszönhetően az ország számos projektet tudott megvalósítani többek között a területfejlesztés, az oktatás, a kutatás vagy épp az egészségügy területén.

A miniszter emellett rámutatott a közös valuta bevezetésének és a vám, valamint a roamingdíjak eltörlésének előnyeire, miközben kiemelte a Schengeni határszakaszon belüli szabad mozgás és munkavállalás nyújtotta lehetőségeket.

A tárcavezető szerint ugyanakkor az EU-nak továbbra is törekednie kell az élelmiszerek magas minőségének megtartására, valamint a mezőgazdasági szabályok fenntartására, emellett pedig leszögezte, hogy a kormánytól érkező kritikák kizárólag a szövetség egyes lépéseit érintik, nem Szlovákia uniós tagságát.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban