
Péntek este Donald Trump amerikai elnök arról számolt be, hogy Washington és Caracas egyezségre jutott Venezuela olajtartalékainak ügyében, és a megállapodást a világtörténelem legnagyobb olajüzleteként írta le.
A bejelentés szerint egy magáncég közvetítésével az Egyesült Államok többségi kontrollt kap több mint 65 milliárd hordónyi igazolt venezuelai kőolajkészlet felett, ami az ország tartalékainak körülbelül egyötöde.
Delcy Rodríguez ügyvivő elnök közlése alapján a konstrukció 17 stratégiai olajmező fejlesztését is magában foglalja, akár 100 milliárd dollárnyi befektetést vonzhat, továbbá Caracas számára több mint 209 milliárd dollárnyi adóbevételt eredményezhet. Amerikai oldalon Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter irányította a tárgyalásokat.
A szerződés szövegét még nem tették közzé, és több részlet, köztük a kitermelés ütemezése és finanszírozása, továbbra is ismeretlen. Az esemény nagyjából kilenc hónappal azt követően történt, hogy amerikai különleges egységek januári rajtaütésük során elfogták Nicolás Maduro elnököt, majd kábítószer-kereskedelem vádjával New Yorkba vitték.
Továbbra is kérdéses, milyen gyorsan lehet növelni a termelést a leromlott infrastruktúra és a bizonytalan energiaellátás mellett, illetve hogy a venezuelai olajipar évtizedek óta fennálló állami monopóliuma miatt a konstrukció beleütközhet-e alkotmányos korlátokba.
Vógel Dávid Latin-Amerika-szakértővel Tilajcsík Dóra beszélgetett az Egyesült Államok és Venezuela olajmegállapodásáról a Pátria Rádió Reggeli című műsorában.