
A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen párhuzamosan zajlott a Katedra Alsó Tagozatos Verseny és a Pénzes István Anyanyelvi Vetélkedő országos döntője. A megmérettetések ismét bebizonyították, hogy az olvasás, az anyanyelv szeretete és a csapatmunka ma is fontos érték a fiatalok számára.
A döntők helyszínén megszólalt Petres Csizmadia Gabriella, a Katedra-versenyek koordinátora, valamint több résztvevő csapat is. A beszélgetésekből kiderült, hogy a versenyek nem csupán tudáspróbák, hanem közösségi élmények is, amelyek fejlesztik a kreativitást, az együttműködést és az önálló gondolkodást.
A Katedra Alsó Tagozatos Verseny idei témáját Simon Réka Zsuzsanna Hagymakontyi küldetés című meseregénye adta. A döntőben első helyezést ért el a komáromi Munka Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Hagymácsák csapata. Megosztott második helyen végzett a jókai Alapozók és Könyvevők, míg megosztott harmadik lett a nyékvárkonyi Kutyafüle és az érsekújvári Malackák csapata.
A Pénzes István Anyanyelvi Vetélkedő első kategóriájában a nyárasdi Bódog nyugger nyomozók, a második kategóriában pedig a dunaszerdahelyi Időjárók csapata bizonyult a legeredményesebbnek.
A döntők hangulatáról, a résztvevők élményeiről és a versenyek közösségépítő erejéről Gasparik Maja készített helyszíni riportot. Az összeállítás a Nappali keddi adásában volt hallható.