Szlovákia
Nincs rendben a szlovák jogállamiság
Komoly aggodalmát fejezte ki Szlovákia jogállamisági helyzete miatt az Európai Parlament demokratikus intézményeket felügyelő monitorozó csoportja.
Szlovákia már a közepesen fejlett országok csapdájában vergődik
Szlovákia reformok híján 2037-re teljesen leállhat a felzárkózással az EU gazdaságaihoz.
Daniel Bombic továbbra is előzetes letartóztatásban marad
Továbbra is előzetes letartóztatásban marad a szélsőséges bűncselekményekkel vádolt Daniel Bombic – döntött keddi zárt ülésén a bazini Speciális Büntetőbíróság.
Határozatképtelenség miatt nem tárgyalt az alkotmányjogi bizottság a jogállamiságról
Határozatképtelen volt a parlament alkotmányjogi bizottsága, így nem tárgyaltak sem a jogállamiság helyzetéről, sem a Büntető törvénykönyv módosításának hatásairól.
Közel 4 százalékos volt az infláció júniusban Szlovákiában
A júniusi infláció Szlovákiában 4,3% volt az előző év azonos hónapjához képest – ez a legnagyobb áremelkedés tavaly december óta, közölte a Statisztikai Hivatal.
Szlovákia szót emelt az ukrán importkvóták miatt a brüsszeli agrártanácsban
Szlovákia aggodalmát fejezte ki az ukrán mezőgazdasági termékek importkvótáinak jelentős emelése miatt – közölte Brüsszelben Vladimír Vnuk, a szlovák agrártárca államtitkára.
Folytatódik a mentőszolgálat biztosítása az ország egész területén
Az egészségügyi minisztérium szerint az ország teljes területén folyamatosan biztosított lesz a mentőszolgálat működése.
Petr Fiala elutasította Fico javaslatát a közös kormányülésre
Petr Fiala cseh miniszterelnök elutasította Robert Fico kormányfő felhívását, amely a cseh és szlovák kormány közös tárgyalásainak helyreállítását sürgette.
Közeledik a megállapodás az orosz gáz importjáról a kormányfő szerint
Robert Fico miniszterelnök szerint közeledik a megállapodás az európai vezetőkkel az orosz földgázszállítás 2028-as leállításának következményeiről.
A Kult Minor új vezetőjének kinevezése és a nemzetiségi oktatást érintő jogszabályváltozások a Magyar Szövetség sajtótájékoztatóján
A Kult Minor új igazgatójának kiválasztása, valamint a nemzetiségi oktatást is érintő törvénymódosítások kerültek a Magyar Szövetség hétfői sajtótájékoztatójának középpontjába.