Szlovákia
Fico: Lipšic Matovič kutyája
Az Országoos Rendőr-főkapitányság épületében tett látogatás utáni sajtótájékoztatón bírálta élesen a speciális ügyészt.
1398 fertőzöttet találtak hétfőn
10 ember vesztette életét a koronavírus szövődményeinek következtében.
Čaputová: Nincs helye a politikai színháznak
Egy ellenzéki politikus ellen indított eljárás a demokrácia érzékeny próbája - reagált az államfő a volt miniszterelnök azon állításaira, hogy koholt vádak alapján akarják elítélni.
Szlovákia tárgyalásokat folytat az EU-val az Ukrajnának adományozott katonai eszközök pénzügyi ellentételezéséről
Szlovákia körülbelül 130 millió értékű hadianyaggal segítette eddig a keleti szomszédjukat.
Ukrajnai menekültek érkezése
Már több mint 70 000 menekült folyamadott ideiglenes menedékkérelemért a szlovák hatóságokhoz.
Változik a parlamenti ülések időpontja
A 65. ülésszak az eredeti szerdai időpont helyett kedden 13 órakor veszi kezdetét.
Több mint 450 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak vasárnap
Csökkent a kórházban ápolt betegek száma.
Szlovák szakértők utaztak Ukrajnába, hogy a helyi ügyészek munkáját segítsék
A háborús bűnök kivizsgálásához szükséges bizonyítékok dokumentálásában fognak segíteni.
Új tulaja van a bősi menekültszállónak, de a menekültek maradhatnak
Ezt a belügyminiszter közelte, aki az új tulajdonossal tárgyalásokat folytat a menekültek elszállásolásáról.
Tízzel nőtt a COVID-áldozatok száma Szlovákiában
20 páciens igényel mesterséges lélegeztetést a kórházakban.