Szlovákia
Hetven éve alapították a Magyar Területi Színház első társulatát
Október 1-én azaz 70 évvel ezelőtt Komáromban a Csemadok helyi irodájában találkozott először az az elszánt kis csapat, mely a Magyar Területi Színház első társulatát alkotta.
Újratemették a Pókateleki Kondé családot
Egy emlékkonferenciát is tartanak majd a Kondék újratemetéséről
A szlovák parlament alelnökévé választották Peter Pčolinskýt
101-ből 85 képviselő támogatta megválasztását
Hogy vélekednek a magyar pártok az azonos nemű párok jogainak bővítéséről?
Valamire igent, valamire nemet mondanak
A rendőrség tájékoztatása szerint egy alapiskolás azt tervezte, hogy megtámadja több osztálytársát és tanárát
A sajtóban megjelent információk szerint a fiú egy baltát vitt magával az iskolába a Gölnicbányai járásban található Szepesremetén.
A két fiatal meggyilkolása Pozsonyban támadás volt a szabad, demokratikus és a sokszínűséget tiszteletben tartó társadalom ellen
Heger felidézte, hogy a Zámocká utcai lövöldöző célpontjai nemcsak az LMBTI közösség tagjai voltak.
Az extrémizmus elleni megelőzést az iskolákban is támogatni kell
Az iskolák megtaníthatják a tanulókat az értékekre és mások tiszteletére.
Elérkezett a trendforduló az ingatlanpiacon
A lakásárak alakulását mérő ingatlan-barométer mutatója szeptemberben az augusztusi szinten ragadt be.
A parlament tegnapi ülése az élettársi együttélés intézményének bevezetéséről szóló SaS-javaslat vitájával ért véget
Mivel az OĽANO-n belül a képviselők széles spektruma van jelen, általában szabad kezet kapnak az értékkérdésekről való szavazások során.
A háttérhatalomban való hit elemészti Szlovákiát
Újabb felmérés igazolta, a szlovákiai társadalom valósággal át van itatva az összeesküvés-elméletekkel.