Szlovákia
Izlandon tárgyalt a szlovák külügyminiszter
Juraj Blanár külügyminiszter (Smer-SD) izlandi látogatásán a két ország együttműködésének bővítéséről tárgyalt az energia, az egészségügy, a biztonság és a turizmus területén.
Ősszel dönt a kormány a gazdaságélénkítő intézkedésekről
A gazdasági növekedést ösztönző adó- és járulékváltozásokról várhatóan ősszel dönt a szlovák kormány, a 2027-es költségvetés előkészítése során.
Időbeli korlátokat szabott a parlament az egyes jogszabályok vitájánál
12 és fél órában korlátozta a parlament a Polgári Törvénykönyv módosításának kedden kezdődött vitáját, a tervezetet az igazságügyi tárca terjesztette a törvényhozás elé.
Nem hagyta jóvá a parlament külügyi bizottsága Peter Kmec nagyköveti jelölését Olaszországba
A parlament külügyi bizottsága nem fogadta el azt az ellenzéki határozati javaslatot, amely megkérdőjelezte Peter Kmec nagyköveti jelölését Olaszországba. A kormánypártok és az ellenzék szavazatai megoszlottak, az indítvány így nem ment át.
Májusban a Progresszív Szlovákia nyerte volna a parlamenti választásokat
Májusban a Progresszív Szlovákia nyerte volna a parlamenti választásokat 19,7 százalékkal, a második helyen a Smer végezne 18,9 százalékkal. Ezt követné a Republika 9,1 százalékkal.
Több mint 4100 kilencedikes maradt felvétel nélkül az első körös középiskolai felvételi után
Az első körös középiskolai felvételi után Szlovákiában mintegy 50 ezer diák már tudja, hová vették fel, de több mint 4100 kilencedikes nem jutott be egyik iskolába sem.
Elfogadta a szabálysértési törvény módosítását a parlament
A parlament elfogadta a szabálysértési törvény módosítását, amely emeli a pénzbírságok mértékét, és új szankcióként bevezeti a kisebb közösségi munkát is.
Szlovákia támogatja Észak-Macedónia európai uniós csatlakozási törekvéseit
Szlovákia támogatja Észak-Macedónia európai uniós csatlakozási törekvéseit – jelentette ki Peter Pellegrini államfő, miután Pozsonyban tárgyalt Gordana Sziljanovszka-Davkoval, Észak-Macedónia köztársasági elnökével.
Elfogadta a parlament a közúti törvény módosítását
A parlament elfogadta a közúti közlekedési törvény módosítását, amely több jelentős változást is hoz.
Tovább korlátozza a sajtó hozzáférését az amerikai védelmi minisztérium a Pentagon sajtóirodájához
Az amerikai védelmi minisztérium szigorította a sajtó hozzáférését a Pentagonon belül, a sajtóirodát korlátozott belépésű területté minősítette, így az újságírók már nem léphetnek be azokba az irodákba, ahol korábban rendszeresen találkoztak a szóvivőkkel és közvetlenül kérdezhettek tőlük.