Rövidhír
Az ellenzék üdvözli a szankciók elfogadását, bírálja a miniszterelnököt
Az ellenzéki pártok üdvözlik az Európai Unió által pénteken jóváhagyott 18. oroszellenes szankciós csomagot, ugyanakkor élesen bírálják Robert Fico miniszterelnököt a korábbi hozzáállása miatt.
A szlovén kormány nemkívánatos személynek nyilvánított két izraeli minisztert
A szlovén kormány nemkívánatos személynek nyilvánította Itamár Bengvír izraeli nemzetbiztonsági minisztert és Becalel Szmotrics pénzügyminisztert
Az EU tagállamai jóváhagyták a 18. oroszellenes szankciócsomagot
Az Európai Unió tagállamai pénteken, az állandó nagykövetek szintjén jóváhagyták a 18. szankciócsomagot Oroszország ellen.
Júniusban 4,6 százalékos volt a harmonizált éves infláció
Júniusban 4,6 százalékos volt az infláció Szlovákiában az egységes, harmonizált uniós fogyasztóiár-index szerint, a havi infláció pedig 0,3%-os – tájékoztatott a Statisztikai Hivatal.
Júliusban a PS nyerné a választásokat
A PS nyerné a választást 20,7%-kal, a Smer és a Hlas követné – derült ki egy felmérésből.
Az ellenzéki pártok bírálják Šutaj Eštokot, szerintük nem ért a rendőrségi munkához
Az ellenzék szerint a rendőrség hibája nemzetközi szégyent hozott Szlovákiára.
Šutaj Eštok: Az utasításnak megfelelően tájékoztatott a rendőrség
A belügyminiszter szerint a hivatalos szervek csakis a megerősített tényeket közli.
Robert Fico bejelentette, hogy Szlovákia nem blokkolja tovább az EU új szankciós csomagját
Robert Fico miniszterelnök csütörtök este bejelentette, hogy utasítást ad Szlovákia európai uniós képviselőinek, hogy ne akadályozzák tovább az Oroszország elleni 18. szankciós csomag elfogadását.
Európa Liga-selejtező: a Trnava és a Paks is kiesett
Csütörtök este játszották a labdarúgó Európa Liga 1. selejtezőkörének visszavágóit. A szlovák és a magyar kupagyőztes is kiesett, ám átkerül a Konferencia Ligába.
Előzetes letartóztatásba került a pozsonyi késes támadó
A Pozsony I-es Városi Bíróság szerdán elrendelte a 18 éves ukrán A. T. előzetes letartóztatását, azzal gyanúsítják, hogy megszúrt egy 17 éves fiút Pozsony belvárosában.