Rövidhír
Ha titkosított lesz az alkománymódosítás megszavazása, a Slovensko mozgalom nem vesz részt rajta
Ha titkosított lesz az alkotmánymódosításról szóló szavazás, akkor a Slovensko mozgalom képviselői nem vesznek részt rajta - jelentette ki a párt nevében Rastislav Krátky.
Fico: Az általános sztrájk naponta több százmillió eurót venne ki Szlovákia kasszájából
Robert Fico szlovák miniszterelnök a parlamentben elmondta, hogy egy ellenzéki pártok által kezdeményezett általános sztrájk öt nap alatt összesen 1,65 milliárd euróba kerülne az országnak, ami napi 330 millió eurót jelent.
Zelenszkij a háború befejeztével kész távozni posztjáról
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy a háború befejezését követően kész távozni hivatalából. Az Axios hírportálnak adott interjúban hangsúlyozta: célja nem az újraválasztás, hanem a béke elérése.
Kolíková: Az alkotmánymódosítás támogatása a nemzetközi kötelezettségeink tagadása
Mária Kolíková, az SaS parlamenti képviselője szerint a kormány által beterjesztett alkotmánymódosítás nem viszi előre Szlovákiát, és aki megszavazza, az az Európai Unióval és a nemzetközi emberi jogi kötelezettségekkel megy szembe.
435 millió eurós energiatámogatást kap a lakosság uniós forrásokból
35 millió eurós energiatámogatást kapnak a háztartások uniós forrásokból – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Robert Fico kormányfő Ladislav Kamenický pénzügyminiszter (mindketten Smer) és pártja parlamenti képviselőinek társaságában a szerdán jóváhagyott konszolidációs csomag kapcsán.
Szélvihar miatt több tízezer cseh háztartás maradt áram nélkül
Mintegy 17 és fél ezer fogyasztó maradt áram nélkül Csehországban a tegnap estétől tomboló erős szél miatt.
Bűnszövetkezetben való részvétel miatt ítélték el a volt francia elnököt
A párizsi bíróság bűnszövetkezetben való részvétel miatt öt év börtönbüntetésre, százezer eurós pénzbírságra és öt év közügyektől való eltiltásra ítélte Nicolas Sarkozy volt francia elnököt.
Titkos szavazás lehet csütörtökön a parlamentben az alkotmánymódosításról
Ján Ferenčák, Hlas-os képviselő szerint titkos szavazás is elképzelhető a kormány alkotmánymódosítási tervezetéről. Erről újságíróknak beszélt a parlamentben.
91 évesen elhunyt Bartusz György szobrász, képzőművész és tanár
91 éves korában Kassán elhunyt Bartusz György neves szobrász, képzőművész és egyetemi tanár.
Trump vizsgálatot kér a „háromszoros szabotázs” ügyében, amelynek az ENSZ székházában áldozata lett
Donald Trump amerikai elnök szerdán felszólította az ENSZ-t, hogy vizsgálja ki a „háromszoros szabotázs” ügyét, amelynek az ENSZ New York-i székházában áldozata lett. Először leállt az mozgólépcső, majd nem működött a szövegolvasó készülék, és nem volt elégedett a terem hangosításával sem beszéde alatt.