Rövidhír
Hatályba lépett a szlovák és cseh mentőszolgálatok együttműködéséről szóló megállapodás
Hatályba lépett a szlovák és a cseh mentőszolgálatok határon átnyúló együttműködéséről szóló keretmegállapodás. A dokumentumot tavaly júliusban írták alá a szlovák parlament pedig szeptemberben hagyta jóvá.
Lehallgatókészülékeket találtak a Művészeti Alapnál – az ellenzék rendkívüli bizottsági ülést követel
A dolgozók az irodákban, az asztalok alatt fedezték fel a berendezéseket – a Slovensko politikai felelőst keres.
Tiltakoznak az ukránok a védelmi miniszter leváltása ellen
Távozik Ukrajna védelmi miniszteri posztjáról Mikhail Fedorov. A tárcavezető ezt közösségi oldalán jelentette be. Közben több ukrán képviselő is jelezte, hogy Vologyimir Zelenszkij államfő valószínűleg az eddigi belügyminisztert, Ihor Klimenkot nevezi ki védelmi miniszterré.
Remišová szerint végre egy asztalhoz kell ülniük az ellenzéki vezetőknek
Veronika Remišová a Za ľudí párt elnöke levelet írt a többi ellenzéki párt vezetőjének, melyben találkozóra hívja őket. A tárgyalás célja a kulcsfontosságú prioritásokról való megegyezés lenne, amelyek elengedhetetlenek az ország megújulása szempontjából.
Israel Katz szerint katonáik nem vonulnak ki Libanonból
Israel Katz izraeli védelmi miniszter a hírek szerint tájékoztatta Pete Hegseth amerikai védelmi minisztert arról, hogy Izrael nem akar kivonulni a Libanonban, Szíriában és a Gázai övezetben kijelölt biztonsági övezetekből.
A kormányfő után Ukrajna védelmi minisztere is távozik
Távozik Ukrajna védelmi miniszteri posztjáról Mikhail Fedorov. A tárcavezető ezt közösségi oldalán jelentette be.
Starmer brit kormányfőként még utoljára Ukrajnába utazott
Keir Starmer brit kormányfő, aki hamarosan távozik posztjáról ma Ukrajnába utazik, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is találkozik.
Meghaladta a 4800-at a venezuelai földrengés áldozatainak száma
Meghaladta a 4800-at a június végi, Venezuelai földrengés áldozatainak száma, jelentette be Jorge Rodríguez az ország elnöke.
Az USA újabb támadássorozatot indított Teherán ellen
Az Egyesült Államok hadserege tegnap újabb támadássorozatot indított Irán ellen.
Az ukrán elnök szerint Szerhij Koretszkij a legalkalmasabb a kormányfői posztra
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Szerhij Koretszkij a legalkalmasabb személy az ország kormányfői posztjára.