Robert Fico
Juraj Blanár szerint „szuverén döntés” Robert Fico moszkvai útja
Juraj Blanár kül- és Európa-ügyi miniszter (Smer) szerint „egy szuverén ország szuverén vezetőjének szuverén döntése”, hogy Robert Fico miniszterelnök arról számolt be, hogy Kaja Kallas figyelmeztetése ellenére is részt vesz a második világháború befejezésének 80. évfordulója alkalmából szervezett moszkvai megemlékezésen.
Szlovákia felfüggeszti a Covid-19 vakcinák átvételét
Robert Fico miniszterelnök bejelentette, hogy Szlovákia nem vesz át több Covid-19 vakcinát, amíg a Szlovák Tudományos Akadémia el nem készíti a minták részletes elemzését a bennük található DNS-ről és egyéb anyagokról.
Robert Fico: Ferenc pápával a jóság és a megértő szív távozott
Ferenc pápával együtt távozott a világból egy nagy jóság, egy együttérző, szeretetteljes, érzékeny és megértő szív – fogalmazott Robert Fico, a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke (Smer-SD) a katolikus egyházfő hétfői halála kapcsán a közösségi oldalán.
A PS képviselői felszólították Ficót, mondja le moszkvai útját
A Progresszív Szlovákia európai parlamenti képviselői nyílt levélben kérték Robert Ficót, hogy ne vegyen részt a második világháború lezárásának 80. Győzelem napi megemlékezésen Moszkvában.
Fico bírálta Kallast tervezett moszkvai útjával kapcsolatos kijelentése miatt
Robert Fico kormányfő kifogásolta az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének kijelentéseit. Kaja Kallas arra intette az uniós vezetőket, jól gondolják meg, ellátogatnak-e Moszkvába, a májusi győzelem napi ünnepségekre.
Robert Fico hivatalos látogatásra utazik Horvátországba
Robert Fico szlovák miniszterelnök szerdán hivatalos látogatásra utazik Horvátországba – közölte a kormányhivatal sajtóosztálya.
Készen áll a kétes oltóanyagok szállítóival való pereskedésre a kormányfő
Robert Fico miniszterelnök egy a közösségi hálón közzétett videójában jelezte, készen áll a kétes oltóanyagok szállítóival való bírósági perekre.
Megdöbbentőnek tartja a miniszterelnök, hogy olykor hiányzik a koalícióból a politikai egység
Robert Fico miniszterelnök a közösségi oldalán közzétett videójában kijelentette, igyekezni fog 2027-ig fenntartani a kormánykoalíciót, ugyanakkor megdöbbenti, hogy néha hiányzik belőle a politikai integritás.
Fico szerint az EU-nak őszinte vita kell arról, mi a demokrácia
Az Európai Uniónak őszinte vitára van szüksége arról, mi a demokrácia, és mi történik Szerbiában és Szlovákiában, jelentette ki a szlovák kormányfő.
Ficoék megkérdőjelezték a Čurilla-csoport munkáját
A koalíciós képviselők keddi sajtótájékoztatójukon ismét, emellett rámutattak a nyomozócsoport állítólagos vulgáris kommunikációjára.