Robert Fico
A miniszterelnök nem ért egyet Ukrajna katonai, sem pénzügyi támogatásával
Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök elutasítja az ukrajnai háború támogatását, ezért nem ért egyet az ország katonai, sem pénzügyi támogatásával - mondta az Európai Unió (EU) tervezett brüsszeli csúcstalálkozójával kapcsolatban.
A kormányfő szerint a brüsszeli csúcstalálkozó a különböző nézetek fóruma
Az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozója a különböző nézetek fóruma, ahol a más véleményeket is tiszteletben kell tartani. Szlovákiának semmi keresnivalója az ukrajnai háborúval kapcsolatos párizsi vagy londoni találkozókon – jelentette ki Robert Fico (Smer-SD) kormányfő a közösségi médiában. Ezeket a találkozókat a háborúpárti országok gyűlésének nevezte.
Šimečka: Fico visszaél a hatalmával, és ügyeket kreál ellenem
„Robert Fico miniszterelnök visszaél a hatalmával, és hamis ürügyekkel konstruál ügyeket ellenem” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Michal Šimečka, az ellenzéki Progresszív Szlovákia elnöke a kormány szerdai nyilatkozatára reagálva, amelyben a kabinet az Európai Unió által a Projekt Fórum civil szervezet ellen indított végrehajtási eljárással kapcsolatban bírálta Šimečkát.
Robert Fico washingtoni útját bírálta Michal Šimečka
Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök washingtoni beszéde a konzervatív politikai akciókonferencián (CPAC) azt mutatja, mennyire elhagyta Szlovákia- és polgáraink érdekeit.
Fico Musk találkozó
Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök amerikai hivatalos útja során találkozott Elon Musk milliárdossal, az amerikai kormányzati hatékonysági bizottság (DOGE) vezetőjével.
Konzervatív konferencián mondott beszédet Fico
Robert Fico (Smer-SD) szlovák miniszterelnök pénteken beszédet mondott a washingtoni Konzervatív Politikai Akciókonferencián (CPAC).
A kormányfő az Egyesült Államokba látogatott
Robert Fico kormányfő az egyesült államokbeli munkaútján találkozott Elon Muskkal, a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium vezetőjével. Szó esett köztük a USAID ügynökségről, amely Fico szerint kormányellenes civil szervezetek támogatott Szlovákiában, továbbá az európai termékekre kivetett amerikai vámról és a szlovákiai befektetések lehetőségéről.
A kormányfő szerint a megállapodás teret ad a távozókkal való tárgyalásra
Robert Fico kormányfő üdvözölte a kormánypártok elnökeinek szerdai megállapodását.
A koalíciót támogató képviselők aláírását is kéri az államfő
Peter Pellegrini államfő azt kérte Robert Fico (Smer) kormányfőtől, hogy a kormányátalakítási javaslatához mellékelje a koalíciót támogató parlamenti képviselők aláírásait is. A kormányfő ezzel igazolná, hogy megvan a parlamenti többsége. Pellegrini még nem kapta meg a végleges kormányátalakítási javaslatot – erről szerdai, komáromi sajtótájékoztatóján nyilatkozott.
Ferenc pápa audiencián fogadta a Robert Fico kormányfőt
Ferenc pápa audiencián fogadta Robert Fico kormányfőt. A miniszterelnök ezen kívül tárgyalást folytatott Pietro Parolin vatikáni államtitkárral is – olvasható a Vatikán rövid közleményében.