Robert Fico
PS: Robert Fico kormánya növelte az emberekre kivetett adókat és a tanácsadó cégek bevételeit
Robert Fico (Smer) kormánya növelte a szlovákiaiakra kivetett adókat és a tanácsadó cégek bevételeit. Ezt az ellenzéki PS képviselői jelentették ki sajtótájékoztatójukon.
Figyelemelterelésnek tekinti a kormányfő a politikai rendszer megváltoztatásáról szóló szavait a KDH
Az ellenzéki KDH szerint amikor Robert Fico a politikai rendszer megváltoztatásáról beszél, valójában azt igyekezik leplezni, hogy képtelen kormányozni.
KDH: Robert Fico külpolitikai irányvonala a múltba vezet
A kereszténydemokrata KDH szerint Robert Fico miniszterelnök külpolitikai irányvonala veszélyes és a totalitárius múltba vezet.
Robert Fico szerint megalapozott érvek szólnak a pandémiai egyezmény elutasítása mellett
Robert Fico miniszterelnök közölte, hogy Szlovákia nem támogatja az Egészségügyi Világszervezet által előterjesztett pandémiai egyezményt, mert az szerinte sérti a nemzeti szuverenitást, aránytalanul beavatkozik az emberi jogokba, és tartalmaz olyan mellékleteket is, amelyekről nem áll rendelkezésre elegendő információ.
Robert Fico a mezőgazdasági minisztériumban folytatja tárcalátogatásait
Szerda délelőtt 10 órakor látogatást tesz a kormányfő a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumban.
Fico megünnepelte magát Nyitrabányán, aztán visszatért az alapokhoz
Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel.
A kormányfő a hét végi koalíciós tanácson akar beszélni a tranzakciós adóról
Sajnálja, hogy nem született megállapodás a politikai vitaműsorok munkahétre történő áthelyezéséről.
Több tárgyalást is folytatott a kormányfő a tiranai EPS-csúcson
Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök pénteken több megbeszélést folytatott az Európai Politikai Közösség (EPS) csúcstalálkozóján Albániában, Tiranában.
Robert Fico visszatért a tett színhelyére
A közjogi méltóságok valamint a nyilvánosság védelme érdekében tervezett törvénymódosításokat ígért a kormányfő az ellene elkövetett merénylet első évfordulóján.
Csak a szükséges eljárásokban vesz részt a kormányfő a merénylet kivizsgálásánál
Robert Fico miniszterelnök csak a szükséges eljárásokban vesz részt az egy évvel ezelőtti merényletkísérlet kivizsgálása során.