Parlament
A parlamentben folytatódik a vita jövedelemadó-törvény módosításának tervezetéről
A parlament keddi ülésén a képviselők folytatják a jövedelemadó-törvény módosítási tervezetének vitáját, amit az ellenzéki Slovensko mozgalom, a Za ludí és a KÚ képviselői nyújtottak be.
Az átfogó törvények közzététele általában több hetet vesz igénybe
Az átfogó jogszabályok Törvénytárban való közzététele néhány hetet vesz igénybe, ami egy szokásos eljárás - jelentette ki Boris Susko igazságügyi miniszter a büntető törvénykönyv elfogadott módosításának közzétételével kapcsolatos kérdésekre reagálva.
Több politikus megemlékezett Ján Kuciakról meggyilkolásának 6. évfordulóján
Számos politikus megemlékezett Ján Kuciak újságíróról és menyasszonyáról, Martina Kušnírováról meggyilkolásuk 6. évfordulóján.
Második olvasatba került a nemzeti kulturális műemlékek megvásárlására vonatkozó módosítás
A nemzeti kulturális műemlékek megvásárlására vonatkozó állami elővásárlási jog gyakorlásának határideje 30 napról 60 napra hosszabbodhat. Ez a Műemlékvédelmi Alapról szóló törvény módosításából következik, amelyet a parlamenti képviselők csütörtök második olvasatba utaltak.
Folytatódott a vita az Audiovizuális Alapról a parlamentben
A parlament képviselői az Audiovizuális Alap módosításainak vitájával kezdték meg a kilencedik ülésszak tizedik napját. A vitába még két felszólaló jelentkezett be szóban. Csütörtök délután sor kerül az ún. kérdések órájára is.
A Progresszív Szlovákia szerint a kormány lehetővé tenné a magas beosztású köztisztviselők cégeinek részvételét az állami szerződésekben
A Progresszív Szlovákia szerint a kormány lehetővé tenné a parlamenti képviselők, szakminiszterek és egyéb magasrangú köztisztviselők cégeinek részvételét az állami szerződésekben.
Lemondott mandátumáról a PS egyik képviselője
Lemondott mandátumáról Tomáš Hellebrandt, a Progresszív Szlovákia parlamenti képviselője. Richard Dubovický kerül a helyére.
A Btk. módosításáról szóló vitával folytatódik a parlament ülése
Büntető törvénykönyv módosításáról szóló vitával folytatódik a parlament 9. ülése. A módosítás már második olvasatban van, a róla szóló vitát 62 órában korlátozták.
Miért késlelteti a magyar Országgyűlés Svédország NATO-csatlakozását?
Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeztek a magyarországi ellenzéki pártok hétfőn délutánra, hogy az Országgyűlés mihamarabb megszavazza Svédország NATO csatlakozását.
Peter Pellegrini elfogadja az Andrej Danko által tett javaslatot a parlamenti napirend módosítására
Peter Pellegrini (Hlas-SD) elfogadja a parlament napirendjének módosítását Andrej Danko (SNS) azon kijelentésére reagálva, mi szerint problémás, hogy három hét alatt nem tudnak elfogadni egy törvénymódosítást.