Otthon

Megszüntette az ügyészség a volt környezetvédelmi miniszter elleni eljárást
Formai okok miatt megszüntette a Pozsonyi Kerületi Ügyészség a Ján Budaj volt környezetvédelmi miniszter ellen indított büntetőeljárást, egyúttal utasította az illetékes nyomozót, hogy törvényes keretek között azt újra indítsa meg - tájékoztatott Gabriela Kováčová, az ügyészség szóvivője.

A kormány a külföldiek tartózkodásáról és a gáztározók feltöltéséről szóló törvény módosításáról tárgyal
Megváltoztnák a külföldiek szlovákiai tartózkodására vonatkozó szabályokat. A tartózkodási kérelemre kiadott vízumok érvényességét 90-ről 120 napra hosszabbítanák meg, valamint egyes adminisztratív kötelezettségeket megszüntetnék. Ez a külföldiek tartózkodásáról szóló törvény módosításának tervezetéből következik, amelyet a kormány szerdai ülésén tárgyal.

Elfogadták a járványügyi egyezményt
Mit érdemes tudni a Szlovákia által kifogásolt paktumról?

Hatályon kívül helyezte a Legfelsőbb Bíróság a Kuciak-ügyben hozott döntést
A Legfelsőbb Bíróság kedden hatályon kívül helyezte a Speciális Büntetőbíróság Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkolásának ügyében Marian Kočner és társaival szemben hozott ítéletét.

Forró Krisztián lett a köztársasági elnök kisebbségi tanácsadója
Forró Krisztián, a Magyar Szövetség korábbi elnöke lett Peter Pellegrini köztársasági elnök nemzeti kisebbségi kérdésekért felelős tanácsadója. Feladata a nemzeti közösségek helyzetének javítására irányuló lehetőségek keresése - tájékoztatott az elnöki hivatal kommunikációs osztálya.

Ausztria éjféltől újra megnyitja a kisebb határátkelőket
Ausztria május 21-én újra megnyitja a Szlovákiával és Magyarországgal közös kisebb határátkelőket – jelentette be a Burgenland tartományi kormányzójának helyettese.

Lemondásra szólította fel Kamil Šaškot az SaS és a Slovensko
Lemondásra szólította fel Kamil Šaško (Hlas-SD) egészségügyi minisztert az SaS és a Slovensko mozgalom, mivel Szlovákia nem támogatta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) globális járványkezelési egyezményét, és ez véleményük szerint számtalan előnytől fosztja meg az országot.

Robert Fico szerint megalapozott érvek szólnak a pandémiai egyezmény elutasítása mellett
Robert Fico miniszterelnök közölte, hogy Szlovákia nem támogatja az Egészségügyi Világszervezet által előterjesztett pandémiai egyezményt, mert az szerinte sérti a nemzeti szuverenitást, aránytalanul beavatkozik az emberi jogokba, és tartalmaz olyan mellékleteket is, amelyekről nem áll rendelkezésre elegendő információ.

Elnapolták Mikuláš Černák feltételes szabadlábra helyezési tárgyalását – a bíróság a beadványokat tanulmányozza
Határozatlan időre elnapolták azt a lipótvári börtönben május 22-ére tervezett nyilvános tárgyalást, amelyen az egykori maffiavezér, Mikuláš Černák feltételes szabadlábra helyezésének javaslata került volna terítékre. A Nagyszombati Járásbíróság szenátusa most áttanulmányozza a védelem és az ügyészség, a bizonyítékok kiegészítésére vonatkozó javaslatait.

Folytatódik Mikuláš Černák feltételes szabadlábra helyezési meghallgatása
A lipótvári börtönben kedden folytatódott Mikuláš Černák feltételes szabadlábra helyezési tárgyalása. Az életfogytiglani börtönbüntetését töltő egykori alvilági vezér személyesen is jelen volt a nyilvános meghallgatáson.