Otthon
Fociliga: idegenben nyert a DAC és a KFC, ismét kikapott a kassai csapat
Négy mérkőzést rendeztek szombaton az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában.
Krúpa szerint az ország megítélése folyamatosan romlik, Blanár az előző kormányra mutogat
Az SaS és a kormányzó SMER képviselője újfent teljesen ellentétes véleményen volt az ország megítélése kapcsán.
SNS szeretné, hogy az államfő ne írja alá a szerencsejátékokról szóló törvényt
A Szlovák Nemzeti Párt felszólította az államfőt, hogy ne írja alá a szerencsejátékokról szóló törvénymódosítását, melyet csütörtökön szavazott meg a parlament.
Šutaj Eštok: Az ideológiai vitáknak vége, az emberekre kell koncentrálni
Az alkotmány módosítása után megoldódtak az ideológiai viták, a Hlas párt a jövében az emebrekre és a régiókra szeretne öszpontosítani, és eredményeket hozni, jelentette ki Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter és a Hlas elnöke.
A kétnyelvű táblákat bírálja Lukáš Machala
Lukáš Machala a kulturális minisztérium hivatalvezetője közösségi oldalán tett bejegyzésben bírálta Horony Ákos kissebségi kormánybiztost a kétnyelvű táblák miatt Nyitra megyében.
A pozsonyi rendőrség már most készül a közelgő Halottak napjára
A pozsonyi városi rendőrség már most megerősítette jelenlétét a fővárosi temetők környékén. Az intézkedés elsősorban az András, a Márton, a Csalogányvölgyi és a vereknyei temetőt érinti, mivel ezek a legnagyobbak a fővárosban.
Fico Orbánnal tárgyal a Smer Patrióták Európáért frakcióhoz való csatlakozásáról
Robert Fico kormányfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök arról tárgyal, hogy a Smer csatlakozna az Európai Parlamentben a Patrióták Európáért frakcióhoz – nyilatkozta az Euronews portálnak Orbán Balázs, a magyar kormányfő tanácsadója.
A Művészeti Alap működésének átvizsgálását kérték kulturális szervezetek az Állami Számvevőszéktől
Civil kulturális szervezetek, köztük az „Otvorená kultúra!”, azaz a Nyitott kultúra kezdeményezte, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálja át a Művészeti Alap működését.
Elmaradt a Samuel Migaľ leváltásáról szóló parlamenti ülés
Negyedszerre sem sikerült megnyitni a rendkívüli ülést Samuel Migaľ beruházási, régiófejlesztési és informatizációs miniszter leváltásáról.
Az ombudsman vizsgálja annak a rendőrnek az ügyét, aki eltávolította az azonosító számát
Róbert Dobrovodský ombudsman vizsgálja annak a rendőrnek az ügyét, aki az északi régióban végzett szolgálati intézkedés során eltávolította egyenruhájáról az azonosító számát.